A tervezett ütemben halad Székelyhídon az ipari park építése


-A A+

A tervezett ütemben halad Székelyhídon az ipari park építése – tájékoztat a Bihar megyei tanács.

A megyei önkormányzat által létrehozott és annak alárendeltségében működő Bihari Ipari Parkok Rt. a kivitelezője annak az elképzelésnek, amely szerint az Érmelléken (Székelyhídon), a Berettyó-mentén (Margittán), továbbá a Nagyváradhoz közeli Paptamásiban, illetve a Sebes-Körös völgyében (Mezőtelegden) és a Belényesi-medencében (Belényesben) a megyei tanács finanszírozásával egy-egy ipari parkot hoznak létre. A helyi önkormányzatok az ipari parkhoz szükséges területet és ezeknek a közművesítését biztosítják.

Mezőtelegden kezdődött el először az ipari park építése, idén tavasszal sort került az átadására. Székelyhíd volt a második helyszín, ahol a tavaly ősszel megtartott, kivitelezésre kiírt sikeres versenytárgyalást követően aláírták a szerződést a leendő gyártelep létrehozására. Béres Csaba, Székelyhíd RMDSZ-es polgármestere akkor elmondta, a leendő ipari park a város mellett, a létavértesi út mentén terül el. Az öthektáros telek szomszédságában vasút és magasfeszültségű villanyvezeték is húzódik.

„A Nagykágyai Mezőgazdasági Líceumban a duális képzéssel biztosítani tudjuk a majdani befektetőknek a szakképzett munkaerőt, ez jelentős előny minden vállalat számára, és alapja lehet a mikrorégió gazdasági fellendülésének” – mondta Béres Csaba.

A székelyhídi pari parkban folyó munkálatokat Simon Adrian, a Bihari Ipari Parkok Rt. igazgatója mellett Pásztor Sándor is megtekintette pénteken. A megyei tanácselnök elmondta, a kivitelezővel tartott egyeztetés során elhangzott, az ipari park megépítésével a tervek szerint júliusra végeznek.

 „Három ilyen típusú beruházásunk van a megyében. Mezőtelegden a Nagyvárad–Kolozsvár főút mentén az ipari parkot már elkészítettük és átadtuk, ez a székelyhídi a második, amelynek létrehozása jó ütemben halad. Ez utóbbi esetében mintegy 2,5 millió lej plusz áfa értékű beruházásról beszélünk, amely rendelkezésre áll. A tervezés és az előkészítés fázisának végén jár a harmadik, a paptamási ipari park ügye is, remélhetőleg ott is mihamarabb megkezdődhet az építkezés a leendő autópálya szomszédságában” – ismertette Pásztor Sándor, a Bihar Megyei tanács elnöke.

Székelyhídon az épülő ipari parkban kiépítik a teljes infrastruktúrát ahhoz, hogy az érdeklődő vállalkozókat az elvárt feltételek fogadják. Utakat és esővíz-elvezető rendszereket, csatornahálózatot, parkolókat, hidakat építenek, de megoldják a leendő park közvilágítását és a vízvezetékrendszert is létrehozzák, majd pedig körbe is kerítik a területet.








EZT OLVASTA MÁR?

X