Megnyitják a teherforgalom számára is a dél-erdélyi autópálya 21 kilométeres szakaszát


-A A+

Szerdán éjféltől a teherforgalom számára is megnyitják a dél-erdélyi autópálya Holgya (Holdea) és Marosillye (Ilia) közötti 21 kilométeres szakaszát - jelentette be Lucian Bode szállításügyi miniszter a szerdai kormányülés elején.

Az A1-es autópálya Dévától nyugatra eső szakasza már tavaly augusztusban elkészült, de a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) minőségi kifogásokat emelt, és elutasította a Teloxim Con Srl. - Comsa Sa. - Aldesa Construcciones Sa. - Arcadis Eurometudes Sa spanyol konzorcium által épített szakasz átvételét, majd fel is bontotta a szerződést a kivitelezővel. A kormányváltás után tavaly karácsonyra súly- és sebességkorlátozásokkal nyitották meg a pályaszakaszt.

Szerdán éjféltől a súlykorlátozásokat oldják fel. Immár a 7,5 tonnánál nehezebb járművek is rákanyarodhatnak a gyorsforgalmi útra, de ezután is valamennyi járműnek legfeljebb 80 km/óra sebességgel, a hidakon pedig 60 km/óra sebességgel szabad haladnia.

Feljelentést tesznek

Lucian Bode a kormányülés élőben is közvetített nyitórészében a miniszterelnök kérdésére elmondta: ügyészségi feljelentést kívánnak tenni e pályaszakasz és a még meg nem épített szomszédos Marzsina - Holgya szakasz ügyében is. Az utóbbi 13 kilométeres szakasz immár az egyetlen meg nem épült része az A1-es autópálya Csanádpalota-Nagylak határátkelőtől Nagyszebenig vezető erdélyi részének. 
Ezen a szakaszon a forgalmat továbbra is a régi országútra terelik. Amint a miniszter kitért rá, a párizsi székhelyű Nemzetközi Választottbíróság áprilisban az állam ellen hozott ítéletet ezzel a pályaszakasszal kapcsolatban.

A korábban ismertetett ítélet arra kötelezi az államot, hogy tekintse érvényesnek azt a szerződést, amelyet a pályaszakasz megépítésére 2013-ban kötött az olasz Salini Impregilo társaság vezette konzorciummal, és fizessen 50 millió eurós kártérítést a konzorciumnak.

Lucian Bode miniszter az ítéletet annak tulajdonította, hogy a CNAIR a korábbi kormány idején nem tett meg mindent az állam érdekeinek a képviseletéért. Szerinte alaposan ki kell vizsgálni a 2013-as útépítési szerződés megkötésének a körülményeit is. Ekkor ugyanis a CNAIR a környezetvédelmi hatóság figyelmeztetése ellenére írta alá a szerződést akkor, amikor folyamatban volt a környezetvédelmi engedély újraértékelése.

Alagút a medvéknek

Az új környezetvédelmi engedély immár azt írta elő, hogy a medvék szabad közlekedésének a biztosítására több helyen alagútban kell vezetni a pályát, ez pedig teljesen átírta a feladatot, és a szerződésben rögzített összeg két és félszeresére emelte a becsült költségeket. A CNAIR végül úgy oldotta meg a kialakult helyzetet, hogy 2017 augusztusában leválasztotta a problémás szakaszt és felbontotta az ennek a kivitelezésére kötött szerződést.

A szállításügyi miniszter által szerdán közölt ütemtervből az derült ki, hogy szerencsés esetben is csak 2024-re készülhet el az autópálya hiányzó szakasza. Lucian Bode elmondta: szeptemberig várják a pályázatokat a pályaszakasz tervezésére és megépítésére, és az év végéig várhatóan ki is hirdetik a nyertest. Ha a döntést egyik fél sem óvja meg, a nyertes cégcsoportnak 12 hónap áll majd a rendelkezésére a tervek elkészítésére, és további 30 hónap a hegyek közt vezető, több alagutat is magába foglaló útszakasz megépítésére.








EZT OLVASTA MÁR?

X