Módosításokat készül benyújtani a PSD a költségvetés-kiigazítás tervezetéhez


-A A+

Módosításokat készül benyújtani a Szociáldemokrata Párt (PSD) a költségvetés-kiigazításról szóló tervezethez, amely parlamenti jóváhagyásra vár - közölte csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu.

A képviselő elmondta, kezdeményezni fogják többek között a megyék és önkormányzatok költségvetésének kiegészítését. A kormány csak az év első két hónapjára biztosította a pénzt a szociális ellátással járó költségek fedezésére, ezért a megyei tanácselnököknek és polgármestereknek a befektetésekre vagy a bérekre szánt alapból kellett pénzt elvonniuk, és ez pénz most már elfogyott - magyarázta Vasilescu a PSD ügyvivő vezetőségének ülését követően.

A törvényhozó szerint a helyi hatóságok által a járványügyi intézkedésekre költött összegeket is meg kell térítenie a kormánynak. A helyi hatóságok 600 millió lejt költöttek erre a célra, míg a kormány mindössze 20 millió lejt utalt ki – állítja Vasilescu.

A párt sajtószóvivője, Lucian Romaşcanu szerint a PSD a kulturális, valamint a szállodai, étterem- és vendéglátó ágazatot (HORECA) érintő törvénytervezetet is benyújt majd.








EZT OLVASTA MÁR?

X