Görögország ekkortól fogadja a romániai turistákat


-A A+

Görögország június 15-étől fogadja a turistákat a hasonló járványhelyzetű uniós országokból, köztük Romániából is - tájékoztat pénteki közleményében Görögország romániai nagykövetsége.

A tájékoztatásban kiemelik, hogy az éttermek és kávézók már május 25-én kinyitottak, a megfelelő szabályok betartásával. Június 1-jétől megnyitják a kempingeket és szállodákat, a hónap közepétől pedig valamennyi szálláshely fogadhatja majd a vendégeket. Június végéig csak az athéni és a szaloniki repülőterek fogadják a járatokat, július 1-jétől azonban az ország mindegyik reptere működni fog.

A nagykövetség közleménye azt is leszögezi, hogy valamennyi görögországi szállodára ugyanaz az egészségügyi eljárásrend lesz érvényes. Mindegyik hotelben lennie kell egy orvosnak, aki a közegészségügyi hatóságok utasításai szerint jár majd el. A személyzetnek védőfelszerelést kell viselnie, és mérni fogják a testhőmérsékletüket. A szállodák csak a szabadtéri medencéiket nyithatják meg, és a tengerparton is érvényesek lesznek a fizikai távolságtartásra vonatkozó szabályok.

Hivatalos adatok szerint az elmúlt években mintegy 1,3 millió romániai turista látogatott Görögországba.








EZT OLVASTA MÁR?

X