Jelentős uniós összegek lehívására készül Románia


-A A+

Jelentős összegű uniós alapok lehívására készül Románia – jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő.

Az elnök elmondta: az Európai Bizottság javaslata értelmében a többéves alapokról (MFF – Multiannual Financial Framework) folytatott tárgyalásokat összevonják a gazdaság fellendítését szolgáló alapokról szóló tárgyalásokkal, hogy ezzel is fokozzák az Európai Unió (EU) gazdasági sokkhatásokkal szembeni ellenállóképességét. Ez azt jelenti, hogy Románia is nagyobb összegű uniós támogatásban fog részesülni a krízis előtt tervezettnél – tette hozzá az államfő.

Ugyanakkor leszögezte, az elképzelés még csak a tervezet fázisában van, az Európai Tanács első körben június 18–19-én tárgyal róla. Az uniós alapokat autópálya- és vasútépítésre, megújuló energiára, valamint az egészségügyi és oktatási rendszerre fordítják majd, tette hozzá az elnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X