Drágult a román tengerpart a járvány miatt


-A A+

Többe kerül nyugágyat bérelni Vama Vechén a járvány miatt, írja a Digi24.ro. A román tengerparti üdülőhely szombattól fogad ismét vendégeket.

Hétköznap 30 lejért, hétvégén 35 lejért lehet nyugágyat bérelni Vama Vechén, míg 2019-ben 25, illetve 30 lejbe került ugyanez a szolgáltatás. Cornel Lazăr helyi strandüzemeltető elmondta, hogy ebben az évben csak 75 százalékos kapacitással működnek, 100 helyett 80 napernyőt állítottak fel. Az áremelésre az üzletvezető szerint azért volt szükség, mert kevesebb vendéget tudnak fogadni, ugyanakkor többletköltségek merülnek fel, mint például a nyugágyak rendszeres fertőtlenítése. A nyugágyak bérlése viszont nem kötelező, a vendégek saját törölközőn is napozhatnak a járványhelyzetre való tekintettel.

Az esti programok egyelőre elmaradnak az üdülőhelyen, tette hozzá az üzletvezető, aki szerint ez lesz a valódi anyagi kiesés, máskor ugyanis esténként 1000-2000 ember is összegyűl egy-egy strandon.

Romániában június 1-től lehet strandokat látogatni, bizonyos járványügyi előírások betartásával.

(Címlapfotó: Agerpres)

 








EZT OLVASTA MÁR?

X