Májusban hatalmasat zuhant a forgalomba helyezett új járművek száma


-A A+

Májusban 45 százalékkal, 7 155-re csökkent Romániában a forgalomba helyezett új járművek száma a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a belügyminisztérium gépkocsinyilvántartó osztálya.

Az adatok szerint az első öt hónapban a forgalomba helyezett új járművek száma csaknem 32 százalékkal, 39 455-re csökkent a tavaly azonos időszakához mérten. Az autógyártók és -importőrök egyesületének értékelése szerint jelentősnek számít az új autóknál tapasztalt, csaknem 32 százalékos visszaesés, de ez elmarad a Nyugat-Európában jegyzett 43,5 százalékos átlagos csökkenéstől. Az új autók értékesítését a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállás befolyásolta kedvezőtlenül - állapították meg.

A használt járművek forgalomba helyezése májusban csaknem 31 százalékkal, 26 616-ra mérséklődött, míg az első öt hónapban mintegy 16 százalékos visszaesést jegyeztek. Ez utóbbi csaknem 160 ezer használt jármű forgalomba helyezését jelentette. Tavaly év végén Romániában mintegy 8,75 millió jármű volt forgalomban, ebből több mint 6,9 millió személygépkocsi.








EZT OLVASTA MÁR?

X