Hivatalos: adómentességgel segíti a kormány a vendéglátóipari cégeket


-A A+

További kilencven napra mentesülnek az ágazatspecifikus adó befizetésének kötelezettsége alól a vendéglátóipari cégek, jelentette be kedden Ionel Dancă, a miniszterelnöki kancellária vezetője.

A gazdasági minisztérium által kezdeményezett sürgősségi rendelet alapján két fontos intézkedést fogadott el keddi ülésén a kabinet. Az egyik az ágazatspecifikus adó befizetésének kötelezettsége alól való felmentés további 90 napra (ez az időszak hozzáadódik a korábbi 60 naphoz -szükségállapot ideje). Azt is meghatározza a jogszabály, hogy miként kell levonni a kilencvennapos, illetve hatvannapos adómentes időszakot a 365 napos pénzügyi évből, magyarázta Dancă a Victoria-palotában adott sajtónyilatkozatában.

Az így újraszámolt adót október 25-éig kell befizetni a korábban beharangozott július 25-e helyett, hangsúlyozta a kancellária vezetője. A második intézkedés a tengerparton működő vendéglátóipari egységekre vonatkozik, és felmenti ezeket a cégeket az adminisztrációs díj egyik részletének a kifizetése alól. Ezeknek a cégeknek 2020-ban három egyenlő részletben kellett volna kifizetniük az adminisztrációs díjat, a sürgősségi rendelet azonban felmenti őket az egyik részlet kifizetése alól.

Harminc százalékos kedvezményben részesülnek azok a vállalkozások, amelyeknek két részletben kell kifizetniük ezt a díjat - magyarázta Ionel Dancă. A kancellária vezetőjének közlése szerint ugyanakkor 10 százalékos adókedvezményben részesülnek azok a cégek, amelyek július 25-éig befizetik a második negyedévre szóló adókat, illetve október 25-éig a harmadik negyedévre vonatkozó adókat.

Dancă közölte: a jogszabály meghosszabbítja október 25-éig a türelmi időszakot, amely alatt a cégek saját kérésre részesülhetnek a fizetési kötelezettségek felfüggesztésében, és erre az időszakra nem számolnak fel nekik kamatot és késedelmi kamatot. A türelmi időszakot a szükségállapot idején vezette be a kormány








EZT OLVASTA MÁR?

X