Beizzította a Wizz Air a rakétákat: jelentős terjeszkedésbe kezdett


-A A+

Szentpéterváron nyit új bázist a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság, ez lesz az első oroszországi központ.

A légitársaság közlése szerint egy Airbus A320-ast telepítenek a pulkovói repülőtérre és 5 országba 5 új járatot indítanak: szeptember 18-tól Salzburgba, Oslóba, Koppenhágába, Stockholmba és Máltára közlekednek.

Az elmúlt időszakban a Wizz Air sorra jelentette be új bázisait, a fapados társaság Milánó-Malpensán, Tiranában, Lárnakán és Bákóban is bázist létesít, valamint jelentős bővítést hajt végre Belgrádban és Salzburgban. Szentpétervár 2017 óta elérhető a Wizz Air hálózatában, azóta mintegy 250 ezer utast szállított. A Wizz Air 121 repülőgéppel március 31-ig 40 millió utast szolgált ki.

Dortmundban is

A diszkont légitársaság Dortmundban is újabb bázist nyit augusztusban, ez lesz a cég 33. központja. A Wizz Air csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, három Airbus A320-ast telepítenek a német város repülőterére, ahol eddig is jelen volt már a cég, de központot nem üzemeltetett.

Jelenleg 30 úticél érhető el, az új repülőgépek forgalomba állításával 10 országba újabb 18 útvonalon indulnak el a járatok, ez 36 százalékos kapacitás-bővítést jelent. Elsősorban mediterrán üdülővárosok válnak elérhetővé, de a Wizz Air augusztustól Podgoricába, Reykjavíkba, Szucsávába és Zaporizzsjába is indít járatot.

A Wizz Air 2004-ben repült először Dortmundba, és eddig több mint 15 millió utast szállított a német városba tartó vagy onnan induló, összesen 30 útvonalán.








EZT OLVASTA MÁR?

X