Románia újabb vízierőművet építene a Dunán
Románia újabb vízierőművet építene a Dunán, ami fontos beruházás lenne az úgynevezett uniós zöld megállapodásban rögzített célok eléréséhez vezető átmeneti szakaszban.
Erről a tervről kedden egy bukaresti konferencián Bogdan Badea, a Hidroelectrica állami energiavállalat vezérigazgatója beszélt. Badea kifejtette, hogy az átmeneti szakaszban az új vízierőmű lenne a legfontosabb projekt Románia számára.
Elmondta, korábban is terveztek egy új vízierőművet a Turnu Magurelenál és a bolgár Nikápolynál, de ez a projekt nem úgy haladt, ahogyan szerették volna, ezért most a román fél olyan beruházást tervez, amely csak a Duna romániai szakaszának hozamát használná fel energiatermelésre. A vezérigazgató közölte, hogy a közeljövőben tervezik elkészíteni a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát.
A Hidroelectrica Románia legnagyobb villamosenergia-termelője. A 6462 megawatt névleges teljesítménnyel rendelkező, Románia energiaszükségletének 30 százalékát fedező társaság kezeli a Vaskapu I és a Vaskapu II vízierőművet, ezek a legnagyobb ilyen létesítmények a Dunán. Az Európai Unió által kidolgozott zöld megállapodás Európa klímasemlegességének megteremtését tűzte ki célul 2050-ig.
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33275 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33275 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33276 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33278 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni