Érdeklődés híján elhalasztották a Román Posta privatizációját


-A A+

Újból elhalasztották a Román Posta privatizációját, miután a keddi határidőig egyetlen befektető sem mutatott érdeklődést az állami vállalat részvényeinek megvásárlása iránt - mondta kedden Ion Smeeianu vezérigazgató.

A privatizációs dokumentáció megvásárlására meghatározott határidő immár második alkalommal járt le úgy, hogy egyetlen befektető sem érdeklődött az adósságokkal küszködő és veszteségesen működő állami vállalat 51 százalékos részvénycsomagjáért. A posta privatizációját február végén hirdette meg a kormány azt követően, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalta, hogy magánosítja a veszteségesen működő állami vállalatokat.

A Ponta-kormány várhatóan kedden dönt, miként teszi vonzóbbá a privatizációs kiírást. A vezérigazgató szerint a vállalat adósságai azok, amelyek miatt a befektetők ódzkodnak ajánlatot tenni, hiszen a múlt héten az adóhivatal ellenőrzése nyomán újabb 107 millió lej adósságra derült fény, amit a Mediafax hírügynökség értesülése szerint 2003 és 2012 között halmozott fel a vállalat. Így a postának összesen 240 lej adóssága van az állam felé.

Az állami vállalat ugyanakkor kollektív leépítést is tervez, a vezérigazgató szerint várhatóan 4400 személyt bocsátanak el, akiknek 3 és 30 havi bér közötti összegnek megfelelő végkielégítés jár a munkaviszonyuk időtartama függvényében.

A postások az elmúlt hetekben többször is tüntettek, ugyanis a vállalat vezetősége egy felmérést végzett, amelynek célja megállapítani, minden postahivatalban hányan és mennyit dolgoznak. A vállalat vezetősége ugyanis normacsökkentést és ennek megfelelő bércsökkentést is végre akar hajtani a dolgozók körében a kiadások mérséklése érdekében, ami ellen tiltakoznak a szakszervezetek.

A Román Posta 75 százalékos részvénycsomagját a távközlési minisztérium birtokolja, 25 százalékot a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok volt tulajdonosainak kárpótlására létrehozott Proprietatea befektetési alap birtokol.

A posta 32 ezer embert foglalkoztat és 7100 fiókkal rendelkezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X