Uniós költségvetés és helyreállítási alap: valójában csak 45 milliárd a Romániának szánt 80 milliárd euró


-A A+

A Romániának járó keretösszegből le kell vonni azt a kb. 20 milliárdot, amit hét év alatt be fogunk fizetni az EU kasszájába, ugyanakkor a fennmaradó összeg egy része hitel, nem pedig vissza nem térítendő támogatás.

79,9 milliárd euró jut 2021 és 2027 között Romániának az Európai Uniónak a hét elején elfogadott keretköltségvetése és a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság kezelését célzó pénzügyi csomag (helyreállítási alap) keretében. Elsőre az összeg bődületesnek tűnik, hiszen az ország tavalyi, 223 milliárd eurós bruttó hazai terméke közel 39 százalékának felel meg, az idei GDP-nek pedig jóval több mint 40 százalékát teszi majd ki. Az alaposabb elemzés ugyanakkor azt mutatja, hogy bár a keretösszeg jelentős,és fontos segítséget jelenthet a gazdaságnak, csodát azonban nem lehet várni tőle.

Az első lényeges részlet az, hogy az uniós pénz egy hétéves időszaknak felel meg, tehát éves bontásban átlagosan 11,4 milliárd eurót jelent. Ez is jelentős summa, de a tavalyi GDP-nek már csak 5,1 százalékát teszi ki. A 80 milliárd euróból 47 milliárdot a kohéziós alapokból lehet lehívni, illetve pályázati alapon vidékfejlesztésre, oktatásra, az egészségügyre és a mezőgazdasági termelők támogatására lehet fordítani.

Mindezek a támogatási formák eddig is elérhetőek voltak, 2007. január 1. és 2019. december 31. között Románia 54,43 milliárd eurót kapott az Európai Uniótól. Ami a pályázati úton megszerezhető forrásokat illeti, semmiféle garancia nincs rá, hogy valóban fel fogjuk használni azokat. Románia mostanáig, függetlenül attól, hogy melyik párt volt kormányon, katasztrofális hatékonysággal pályázott, a rendelkezésre álló forrásoknak kb. 30 százalékát hívta le.

A 47 milliárd euró mindezek ellenére tekintélyes summa, azonban le kell vonni belőle azokat a befizetéseket, melyekkel tagállamként hozzájárulunk az EU költségvetéséhez. Ez az éves GDP 1 százalékának felel meg, vagyis hét év alatt 18-20 milliárd eurót fog kitenni. A valós összeg tehát ami befolyhat a hazai gazdaságba, 27-29 milliárd euró lehet.

Megtakarítást ér a kedvezményes hitel

A gazdasági válság hatásainak mérséklésére 33 milliárdot kapunk az EU-tól. Ennek azonban csak 52 százaléka vissza nem térítendő támogatás, a fennmaradó, körülbelül 16 milliárd euró kedvezményes hitel, melyet az Európai Unió vesz fel. Utóbbi nem megvetendő, mivel Romániát a befektetők az EU legbizonytalanabb lábakon álló gazdaságaként tartják számon, ezért a többi tagállamnál lényegesen nagyobb kamatra kaphat csak hitelt.

Idén 3,5 milliárd euró kamatot fizetünk, 16 milliárd eurónyi kedvezményes hitel tehát többszáz millió megtakarítást jelenthet az államkassza számára. Marad tehát 17 milliárd euró, ami elosztva héttel éves szinten 2,5 milliárd eurót jelent. Ennyivel nem lehet megváltani a világot, még csak orvosolni sem a hazai gazdaság minden baját, de meg lehet építeni belőle több mint 100 km autópályát, ami hét év alatt már közel 800 kilométert jelent.

Ami a teljes keretösszeget illeti, levonva a befizetéseket hét év alatt 45-46 milliárd euró támogatásra számíthatunk az EU-tól, amihez hozzájön még 16 milliárd kedvezményes kamatú hitel. Ha nem is 80 milliárd, azért ez is szép összeg, de hogy csodát tenni vele nem lehet, az már abból is látszik, hogy idén 25 milliárdba kerül a költségvetési hiány finanszírozása és a korábban felvett hitelek törlesztése.








EZT OLVASTA MÁR?

X