Másfél év után újraaszfaltozzák az Arad-Temesvár autópályát
Újra kell aszfaltozni másfél év után az Arad és Temesvár közötti mintegy 30 kilométeres autópályaszakaszt, miután az útburkolat több helyen megrepedezett.
Az autópályát 2011 decemberében adták át a forgalomnak azt követően, hogy 135,43 millió eurót költöttek a megépítésére. Az aszfalt azonban nem bírta sokáig a terhelést, több helyen elkezdett repedezni, ezért a gépkocsivezetők türelmét hetek óta sebességkorlátozások teszik próbára.
Teodor Tudur, a nyugat-romániai autópálya-rendőrség részlegvezetője a Mediafax hírügynökségnek kedden elmondta, hogy soha nem lehetett a maximális 130 kilométer/órás sebességgel közlekedni az útszakaszon, mivel az építtető 2011-ben nem fejezte be a munkálatokat. Az autópálya kiegészítő elemeinek a felszerelése, valamint az út menti területrendezés ugyanis még hátravolt, így a munkálatok befejezéséig eleve 100 kilométer/órában korlátozták a felső sebességhatárt.
Eredetileg a végső átadást az idén nyárra tervezték, csakhogy az építési hibák és földcsuszamlások miatt az út több helyen megrepedezett, így az építő most arra kényszerül, hogy teljes egészében újraaszfaltozza az utat. Az autópálya-rendőrség értesítése szerint öt kilométerenként fogják újraönteni a burkolatot, egy sávot mindig lezárnak, így a gépkocsik bizonyos pontokon csak 60 kilométer/órás sebességgel haladhatnak, akárcsak az országúton.
Az Arad-Temesvár közötti szakasz része a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópályának, amelynek építése több szakaszon folyamatban van.
- 35412 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35415 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35415 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35416 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35417 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35418 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni