Jelentősen esett a GDP az EU-ban a második negyedévben
Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte nem végleges adatként pénteken az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A gazdasági teljesítmény csökkenése az adat kezelése, 1995 óta a legnagyobb mértékű volt. Az idei első negyedévben az euróövezet GDP-je 3,6 százalékkal, az Európai Unióé pedig 3,2 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó három hónappal összevetve.
A tavalyi második negyedévhez képest az idei második negyedévben az euróövezet gazdasága 15 százalékkal, az Európai Unióé pedig 14,4 százalékkal csökkent, miután az első negyedévben szerényebb, 3,1 százalékos, illetve 2,5 százalékos zsugorodást regisztráltak. Az éves szintű csökkenés szintén 1995 óta a legnagyobb volt.
Az Eurostat az EU tíz országának adatait vette alapul, Románia nem volt köztük. Negyedéves szinten a második negyedévben a legnagyobb mértékben a spanyol GDP-csökkent, 18,5 százalékkal, majd Portugália következett 14,1 százalékos, Franciaország pedig 13,8 százalékos visszaeséssel. A legkisebb, 5,1 százalékos csökkenést Litvániában mérték.
- 33221 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33223 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33223 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33225 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33226 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33226 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni