A vártnál lassabban tér magához a hazai gépjárműipar


-A A+

A Dacia üzemében még mindig napi 150 autóval kevesebbet szerelnek össze, mint a járvány kitörése előtt.

A mioveni-i Dacia gyár termelése júliusba eléri majd a napi 1 313 darabot, szeptemberben pedig a járvány előtti szintet, vagyis naponta 1 400 gépkocsi fog kigördülni a szerelőcsarnokból, nyilatkozta június utolsó hetében Cristophe Dridi, az Automobile Dacia Rt. vezérigazgatója. Időközben kiderült, hogy a legnagyobb hazai autógyártó első embere túlságosan optimista volt. Bár már augusztust írunk, s az üzem egy ideje ismét három váltásban dolgozik, a napi termelés csak 1 250 jármű. Ez azt jelenti, hogy csak július folyamán 3 450 autóval kevesebbet termelt a vállalat, mintha teljes kapacitással dolgozott volna.

Az, hogy a termelés csúcsra járatása késik, cseppet sem meglepő, figyelembe véve, hogy az eladások radikálisan visszaestek a tavalyi évhez képest. 2020 első hét hónapjában 18 494 új Dacia kelt el idehaza, 34 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A piacvezető márkák közül ennél nagyobb csökkenés csak a Skoda és a Renault esetében következett be, 35, illetve 43 százalékos.

Egyelőre a Romániában az ötödik legkelendőbb márkának számító Hyundai vészeli át a válságot, a japán gyártó idén csupán 9 százalékkal kevesebb autót adott el, mint tavaly. A teljes hazai piac visszaesése pont akkora, mint a Daciáé, 34 százalékos. 2019-ben január 1. és július 31. között 94 826 személygépkocsit irattak forgalomba, idén ellenben csak 62 556-ot.

A további kilátások sem túl biztatóak. Áprilisban az autóeladások száma 50, májusban pedig 45 százalékkal volt kisebb, mint tavaly, júniusban azonban kezdett magához térni a piac, a mínusz már csak 28 százalék volt. Sajnos júliusban újabb hullámvölgy jött, a forgalomba iratott személygépkocsik száma, 12 950, 44 százalékkal maradt el a tavalyi értéktől.

A Dacia fő piacának számító Franciaországban sem igazán kedvező a helyzet, annak ellenére, hogy júliusban 15 százalékkal nőttek az eladások júniushoz képest. Az év első hét hónapjában az EU második legfontosabb tagállamában 52 822 Daciát adtak el, 40 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A teljes piac csak 32 százalékkal szűkült, mivel a Dacia főleg az alacsonyabb jövedelműek körében népszerű, akik jobban megszenvedik a gazdasági válságot.

A Daciától eltérően a Ford craiovai üzeme július utolsó hete óta teljes kapacitással dolgozik, naponta mintegy 1 000 Puma és EcoSport gépkocsit szerelnek össze benne.

A gépjárművek iránti kereslet csökkenése miatt a beszállítók zöme is csökkentett kapacitással dolgozik, közel 60 ezer alkalmazott jelenleg is kényszerszabadságon van. „Az alkalmazottak közel 80 százaléka felvette a munkát, de vanak még cégek, ahol csak heti négy napon át folyik a termelés” – mondja Adrian Sandu, az autógyártók munkáltatói érdekvédelmi szervezetének (ACAROM) a főtitkára.

Az ACAROM becslései szerint idén Románia 100 ezer autóval kevesebbet gyárt, mint tavaly, az ágazat teljes árbevétele 6 milliárd euróval lesz kisebb a tavalyinál.








EZT OLVASTA MÁR?

X