Már palackoznak „Attila” kólát Romániában?


-A A+

A Romániában legelterjedtebb 150 keresztnévvel címkézi fel termékeit májusban indított kampányában a Coca-Cola HBC – közölte szerdán a maszol.ro kérdésére a népszerű üdítőital hazai forgalmazójának szóvivője. Ludmila Tonestől azt szerettük volna megtudni: felhasználnak-e magyar neveket is az akciójukban, tekintettel arra, hogy a potenciális romániai fogyasztók mintegy hat százaléka magyar.

A szóvivő kitérő választ adott a kérdésünkre. Csupán annyit pontosított, hogy a Coca-Cola HBC lekérte a belügyminisztérium személyi nyilvántartási igazgatóságától az 1988-2000 között született személyek nevének statisztikáját, és a 150 legnépszerűbb nevet használja a kampányában. Ludmila Tones többszöri kérésünkre sem kívánta megosztani lapunkkal ezt a statisztikát.

A maszol.ro szerdán a belügyminisztériumhoz fordult segítségéért ebben az ügyben. Nem jártunk sikerrel, ugyanis közölték velünk, hogy a személyi nyilvántartási igazgatóság szóvivője jelenleg „küldetésben van”.

A bukaresti egyetem hungarológia szakán névtant is oktató Zsigmond Győző egyetemi tanár a maszol.ro kérdésére elmondta: a legnépszerűbb 150 romániai név között nagy valószínűséggel szerepelnek magyar nevek is. „Ezek között is több lehet a magyar férfinév, mert a magyar női neveknek nagyobb a szórása” – magyarázta.

Egy Maros megyei olvasónk időközben eljuttatott a szerkesztőségünkbe egy fényképet, melyen egy „Attila” címkéjű, félliteres kiszerelésű kólás palack látható. Olvasónk szerint a fotó nem számítógépes hamisítvány, a címke feliratozása – a márkanevet helyettesítő keresztneven kívül – román nyelvű, az üdítőt tehát Romániában palackozták. A Coca-Cola HBC szóvivőjét megkértük, erősítse meg, hogy az „Attila” feliratú termék már kapható a romániai kereskedelemben, ám kérdésünkre nem kaptunk választ.

Mint beszámoltunk róla, a magyar nyelv „egyenjogúsításáért" küzdő Igen, tessék! mozgalom kedden arra szólította fel a Coca-Cola romániai leányvállalatát, hogy májusban indított egyedi kampányában - a márkanév mellett keresztneveket is felírnak a palackra - vegye figyelembe azt, hogy Erdélyben jelentős számú magyar is él és kínáljon szénsavas italt az Istvánoknak, Jánosoknak, Ildikóknak, Enikőknek, Andrásoknak, Sándoroknak és Éváknak is.








EZT OLVASTA MÁR?

X