Megtorpant a német gazdaság


-A A+

Júniusban a német ipari termelés és a külkereskedelem volumene is a vártnál jobban esett vissza, és elemzők szerint ez is megerősíti, hogy némi ellenállás után Németország gazdasága is falnak ütközött a nyári hónapokban.

Az ipari termelés az elemzői konszenzus 0,8 százalékos csökkenésénél is élesebben, 0,9 százalékkal esett havi összevetésben; az építőipar teljesítménye 2, a feldolgozóiparé pedig 1 százalékkal mérséklődött, miközben az energiatermelés 1,2 százalékkal erősödött. Eközben a német import és az export is visszaesett. n

Az import értéke havi alapon 3 százalékkal esett júniusban, miközben az elemzők 1,5 százalékos csökkenést vártak, májusban pedig még 6,2 százalékkal emelkedett a behozatal.

A német gazdaság szempontjából legfontosabb kivitel viszont a várakozásoknak megfelelően, 1,5 százalékkal esett vissza − ami nem meglepő, hiszen már a korábbi beszerzésimenedzser-indexekből is látszott, hogy az exportrendelések lendületesen zsugorodnak. {loadposition OTP}

A külkereskedelmi mérleg viszont 16,2 milliárd euróra emelkedett a májusi 15,3 milliárd euró után. A várakozások szerint az év hátralevő részében a német GDP sem fog a stagnálásnál jobban teljesíteni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X