Felmérés: nagy bajban van a romániai szállodaipar


-A A+

Európai viszonylatban Romániában a legmagasabb a világjárvány miatt elbocsátott szállodai alkalmazottak aránya - közölte egy sajtótájékoztatón a Romániai Szállodaipari Szövetség (FIHR) elnöke.

A Cushman&Wakefield által a FIHR megrendelésére készített felmérés eredményeit ismertetve Călin Ile rámutatott, ez idáig a romániai szállodaiparban dolgozók 29 százalékát bocsátották el állásából, és a becslések szerint az az arány 38 százalékra fog nőni. Összehasonlításképpen Magyarországon az ebben az iparágban dolgozók 19 százaléka maradt munka nélkül, és az előrejelzések szerint 20 százalékra nő majd az arány, európai viszonylatban pedig a szállodai alkalmazottak 24 százalékát menesztették, és a becslések értelmében 30 százalékra nő majd az arány.

A szakember kiemelte, a felmérés szerint a romániai hoteleket jelen pillanatban az foglalkoztatja a leginkább, hogy egészségügyi szempontból biztonságos környezetet biztosítsanak alkalmazottaik és vendégeik számára, másodsorban a lemondott, valamint az új foglalások kezelése, harmadsorban a cash-flow-menedzsment, és csak a negyedik helyet foglalja el ezen a listán a személyzeti létszám felülvizsgálata.

Ile ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a hotelek csaknem fele kénytelen lesz bezárni, ha augusztusban is az eddigiekhez hasonlóan alakul az ország egészségügyi helyzete. Elmondta, hogy március vége óta a romániai szállodák 100 százaléka megérezte a válság hatását, és 75 százalékuk bezárta kapuit. Mostanra a hotelek 73 százaléka nyitott újra, 23 százalék pedig még zárva tart, de mindegyik azt tervezi, hogy augusztus végéig megnyitja kapuit.

„A szállodatulajdonosok 48 százaléka legfeljebb augusztus végéig tudja húzni ebben a helyzetben. Ha augusztus is így jár le, nagyon nehezen tudják majd kifizetni a béreket, a bérleti díjakat, nem tudnak eleget tenni költségvetési befizetési kötelezettségeinek. Ha ebben a formában folytatódik a válság, csak 7 százalékuk bírja ki 2021. március 21-éig, azaz a válság kezdetétől számított 12 hónapos időszak lejártáig" - magyarázta.








EZT OLVASTA MÁR?

X