Termálkertté alakítanák a nagyvárad-őssi strandot


-A A+

Új fürdőkomplexumot alakítanának ki uniós finanszírozással a jelenlegi nagyvárad-őssi strand egy részén, míg a strand másik részét továbbra is a szépkorúaknak szánják. Az átalakítás terveit az olasz Ischia szigetén található Poszeidón Termálkert ihlette, a költségeket 20 millió euróra becsülik.

A bejelentés kapcsán Florin Birta alpolgármester, és immár polgármesterjelölt július végén elmondta: a folyamatot idén januárban indították el, benyújtották a szükséges iratokat, illetve az Országos Orvosi Utókezelési és Balneoklimatikus Intézet (Institutului Național de Recuperare Medicală Fizică și Balneoclimaterică) munkatársai helyszíni mintákat vettek a termálvízből, és az elemzések igazolták annak gyógyhatását. 

Az önkormányzatnak még egy városrendezési tervet kell elkészítenie, amit szeptemberben hagyna jóvá a helyi tanács, majd az egészségügyi minisztériumtól kérik az övezetek átminősítését. Ha minden rendben megy, év végéig megkaphatják a kért státuszt, majd uniós támogatásra pályáznak a termálkert kialakítására, mondta Florin Birta.

Termálkert olasz módra

A termálkert megvalósíthatósági tanulmányát elkészítő Daniel Tivadar építész szerint az átalakítás két lépésben történik majd.

Első lépésként a jelenlegi strand területét alakítják át, ott külső és belső, termál- és melegített vizes medencék kapnak majd helyet, illetve a termálvizes élőhelyekre jellemző növényzetet is telepítenek majd. Első lépésként 3,24 hektárnyi területet alakítanak át, melyet később bővíthetnek, a tervek szerint nyáron napi 1700, télen napi 600 vendéget fogadhatnak majd. A meglévők mellett pedig további 147 új parkolóhelyet alakítanak ki. 

Az új létesítmény az alpolgármester szerint abban különbözik majd a Nymphaea élményfürdőtől, hogy a turisták mellett az idősebb nagyváradiak is megtalálják majd ott a helyüket. Az őssi strand törzsközönségét egyébként az elmúlt években a szépkorúak alkották, az ő részükre a terv második lépéseként a létesítmény nyugati oldalán található medencéket korszerűsítik 

Daniel Tivadar elmondta, a létesítmény terveit az olasz Ischia szigetén található Poszeidón Temrálkert ihlette. Az építész hozzátette, egy új, háromszintes (alagsor, földszint, emelet) épületet emelnek majd, melyben több jacuzzi üzemel majd, s ugyanitt kap helyet a SPA-központ, szaunával, fitnesz-központtal, étkezővel. Legalább hat medencét építenek, ezekben különböző hőfokú víz lesz. A beruházás költségét 20 millió euróra becsülik, a beruházás műszaki-gazdasági mutatóit augusztusban bocsátják a helyi tanács elé, majd jövőre, az új uniós pályázati lehetőségek megnyitása után pályáznak támogatásra.








EZT OLVASTA MÁR?

X