Az idei első fél évben 16,4 százalékkal csökkent az ipari termelés
Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 16,4 százalékkal csökkent a román ipari termelés a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint a csökkenés 16,7 százalék volt. Ugyanakkor júniusban májushoz képest az ipari termelés 19 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint, a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a bővülés 16,2 százalék volt. A júniusi nyers adatok szerinti havi növekedés főleg a kitermelőiparnak köszönhető, amelyben a termelés 24 százalékkal emelkedett.
A tavalyi hatodik hónaphoz képest az ipari termelés 11,3 százalékkal csökkent júniusban, a kiigazított érték szerint a csökkenés 14,3 százalék volt. Az első fél éves visszaesés annak tulajdonítható, hogy mindhárom fő iparágban csökkenést jegyeztek, így a feldolgozóipar teljesítménye 18,2 százalékkal romlott, a bányaiparban a termelés 10,3 százalékkal zsugorodott, a villamos- és hőenergia, illetve a gáz kitermelése és szolgáltatása 7,8 százalékkal mérséklődött.
Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele az első fél évben 14 százalékkal csökkent, ugyanakkor júniusban májushoz képest 20 százalékkal nőtt, a tavalyi hatodik hónaphoz képest pedig 10 százalékos visszaesést jegyeztek fel.
A statisztikai intézet szintén szerdán közölte, hogy az új ipari megrendelések az első fél évben 14 százalékkal csökkentek, júniusban 20 százalékkal nőttek májushoz mérten, ugyanakkor tavaly júniushoz viszonyítva 10 százalékkal estek vissza.
- 33054 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33056 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33056 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33058 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33059 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33059 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni