MOL Románia: újabb üzemanyag-terminál Giurgiuban
Új üzemanyag-terminált nyitott Giurgiuban a Mol Románia. A Mol Nyrt. közleménye szerint az üzemanyag-terminál zöldmezős beruházással valósul meg, az építkezés második fázisának befejeztével a teljes befogadóképessége 7000 köbméter lesz. A Románia déli részén lévő terminál első fázisában elkészült létesítményeket csütörtökön adták át, írja az MTI.
A közlemény idézi Daradics Kingát, a Mol Románia ügyvezető igazgatóját, aki szerint Románia fontos helyen szerepel a csoport hosszú távú növekedési stratégiájában, a giurgiui terminál üzembe helyezése pedig fontos állomása a tervek megvalósításának. A beruházás a Mol romániai kúthálózatának növekvő üzemanyag-igényét elégíti ki, hiszen az eladások évről évre emelkednek.
Hozzátette, cél az is, hogy az ügyfeleknek a csoport finomítóiból származó üzemanyagot adjanak el.
A giurgiui üzemanyag-terminál a Duna-parti vámszabad területen fekszik, alapterülete hozzávetőleg 15 000 négyzetméter, a létesítmény közvetlen kapcsolattal rendelkezik a folyami szállításhoz. A projekt első szakasza gázolaj tárolását és forgalmazását teszi lehetővé.
Az üzemanyag-terminál magas fokon automatizált, számítógépes vezérlésű, a tartálykocsik töltését irányító rendszerrel, illetve egy szintén automatikus adalékolóval rendelkezik. A beruházási projekt második szakaszában további tartályokat építenek. Az üzemanyagot föld feletti tartályokban tárolják.
Romániában a Mol 137 töltőállomással rendelkezik. A Mol koncessziós szerződéseket írt alá az Ásványkincs Hatósággal három, az ország nyugati részén elhelyezkedő kutatási blokkra, amelyből eddig egyet ratifikáltak az illetékes hatóságok.
- 35415 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35417 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35418 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35419 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35420 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35420 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni