Ezentúl a háztáji veteményes is adóbevallás-köteles


-A A+

Kormányrendeletet elfogadó törvénnyel véglegesítette a parlament a magánszemélyekre kirótt mezőgazdasági adók értékét. A múlt héten elfogadott jogszabályt várhatóan csütörtökön írja alá az államfő, és azonnal meg is jelenik a Hivatalos Közlönyben, ám az RMDSZ-nek sikerült néhány módosító javaslatot elfogadtatnia – közölte csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Tánczos Barna.

Ilyen módosító javaslat az RMDSZ-es szenátor szerint, hogy az fakitermelésből származó jövedelmek utáni adót a törvény szerint csak a húsz köbméter fölötti éves mennyiség után kell fizetnie a tulajdonosnak. Rossz hír, vagy legalábbis bürokratikus káoszt okozhat azonban, hogy azoknak a földtulajdonosoknak is adóbevallást kell letenniük, akiknek a földje kívül esik az adózandó területen. Magyarán: ha valaki 3-4 áron, kizárólag saját felhasználásra termel krumplit, adóbevallást kell letennie a pénzügyi igazgatóságon.

Kedves Imre, a Hargita Megyei Pénzügyi Igazgatóság vezetője elmondta, az intézmény június 25-re tolta ki a mezőgazdasági adók bevallásának utolsó dátumát. Emellett több település önkormányzatával is felvették a kapcsolatot annak érdekében, hogy próbálják megszervezni az adóbevallások összegyűjtését, így a gazdáknak nem kell a területileg illetékes pénzügyi igazgatósághoz menniük.

Az állattenyésztés területén a törvény rendez néhány problémát, például megszűnik a kettős adózás rendszere, azaz a zöld takarmánynövények után ezentúl nem kell adót fizetni – tájékoztatott Tánczos. Teljes mértékben azonban nem sikerült eltörölni a kettős adózást, ugyanis néhány gabonaféle nem került fel erre a listára. Csökkent a jövedelmi norma alapján fizetendő adó is: például az egy hektáron megtermelt burgonya esetében eddig 3488 lej után fizette a gazda 16 százalékos adót, addig most 2009 lej után adózik. A vetemények esetében eddig hektáronkénti 4001 lej helyett ezután 2326 lej után adóznak a termelők.

"Rossz hír, hogy a rendszer az nagyvonalakban ugyanaz maradt, és a pénzügyi terhen kívül teljesen fölösleges adminisztratív terhet is ró a gazdákra. Reméljük, az alkalmazási normák úgy alakulnak, hogy a kis területen termelők mentesülnek az adóbevallás terhe alól. És azt is reméljük, hogy elkészülnek azok a nyomtatványokat, amelyek alapján le lehet tenni az adóbevallást" – mondta a maszol.ro-nak Tánczos Barna.








EZT OLVASTA MÁR?

X