A beltéri vendéglátóhelyek megnyitását tervezi a kormány


-A A+

Miután a múlt héten először csökkent az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány azt fontolgatja, hogy engedélyezi a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását – jelentette be hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.

„Most már azt mondhatjuk, megállítottuk a járvány gyorsulását" – állapította meg a kormányfő, arra utalva, hogy a több hónapos növekvő tendencia után most először fordult elő Romániában, hogy az előző hetinél kevesebb megbetegedést regisztráltak: míg augusztus 10–16. között 8693, augusztus 17–23 között már csak 8044 új fertőzést diagnosztizáltak az országban.

Bár Klaus Iohannis államfő múlt héten még azt mondta, a vendéglők megnyitásáról csak a fertőzések számának jelentős csökkenése esetén lehet szó, az ágazat képviselőinek tüntetése után Ludovic Orban miniszterelnök most úgy vélekedett: a nyári turistaidény lejártával, és a hőmérséklet csökkenése közepette mindenképpen megoldást kell találni arra, hogyan lehet biztonságos körülmények között újranyitni a vendéglőket. „A hegyekben hideg van ahhoz, hogy egy teraszon szolgálják fel a reggelit" – magyarázta.

A szükségállapot májusi feloldása után csak a kerthelyiségek működését engedélyezték, a vendéglátóhelyek beltéri részének július elsejére tervezett megnyitását a hirtelen növekedésnek indult fertőzésszám miatt elhalasztották.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői jelentése szerint az utóbbi 24 órában 825-tel emelkedett és így a 80 ezret közelíti az eddig beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma, olyan körülmények között, hogy – hétvége lévén – a szokásos 20-25-ezernél jóval kevesebb, mintegy 6500 tesztet értékeltek ki.

(Nyitókép: Hamarosan bent is teríthetnek? | Illusztráció)








EZT OLVASTA MÁR?

X