Péter Ferenc: közösségeket kötöttünk össze a megyehatáron lévő utak felújításával


-A A+

A Maros Megyei Tanács az elmúlt 4 évben egy átfogó programot indított a megyehatáron lévő, elhanyagolt útszakaszok rendezésére, korszerűsítésére. A megyei önkormányzat az elmúlt években 9 megyehatáron lévő útszakaszon indított el aszfaltozási munkálatokat. Péter Ferenctől, a megyei tanács elnöke elmondta, 5 útszakaszon már be is fejezték a munkálatokat, a többi beruházás még folyamatban van.

A Maros Megyei Tanács elnöke emlékeztetett: négy évvel ezelőtt Maros és Hargita megye között egyetlen megyei út sem volt, amely végig le lett volna aszfaltozva, csak az országutak kötötték össze a két megyét. A megyehatáron lévő útszakaszok esetében szinte általános volt, hogy a megye utolsó településéig volt aszfaltút, majd kövezett út vagy földút következett a szomszédos megye első településének bejáratáig.

„Amikor átvettem a megyei tanács vezetését, ez volt az egyik első cél, amit magam elé kitűztem, hogy minden megyehatáron lévő elhanyagolt útszakaszt rendbe teszünk és aszfaltozzunk, hiszen ezzel nagyban megkönnyítjük az itt élők életét. Gyorsabban eljuthatnak a szomszédos településre, megyébe, megszüntetjük ezeknek a települések elszigeteltségét, és nem utolsó sorban a két szomszédos közösség találkozását is megkönnyítjük” – idézte Péter Ferencet a Maros Megyei Tanács sajtóirodájának hétfői közleménye.

A jelenleg folyamatban lévő munkálatokról a tanácselnök elmondta: augusztus elején kezdték el a Szederjes-Erked és Hargita megye határa közötti út megyehatár melletti szakaszának aszfaltozását. A 133-as megyei út 12 km-es szakaszát korszerűsítik. Itt mostanáig csak kövezett út volt, de hamarosan aszfaltút köti majd össze Erkedet a szomszédos Székelyderzzsel. Ez az egyik legnagyobb munkálatunk a megyehatáros projektek közül.

Péter Ferenc tájékoztatása szerint a Szederkes-Erked és Hargita megye határa közötti megyei út már a második olyan projekt, amely Maros és Hargita megye határmenti településeit köti össze korszerű aszfaltúttal. 2017-ben készült el a Bözödújfalusi–tó mellett haladó megyei út felújítása. Erdőszentgyörgytől Hargita megyei határáig korábban szintén csak kövezett út vezetett Hargita megye irányába, itt is egy több mint 10 km-es útszakaszt aszfaltozott a Maros Megyei Tanács. A határ másik oldalán Hargita Megye Tanácsa is korszerűsítette a rájuk eső szakaszt, így ma már aszfaltúton lehet eljutni Erdőszentgyörgyről Kőrispatakra.

A tanácselnök hozzátette, a bözödújfalusi út turisztikai szempontból is prioritás volt, hiszen népszerű székelyföldi turisztikai látnivalókat köt össze, így lehetővé vált, hogy a turisták az erdőszentgyörgyi kastély meglátogatása után kényelmesen és gyorsan eljussanak a kőrispataki szalmakalap múzeumba, majd onnan tovább Etéd irányába. Az erkedi út is hasonló turisztikai jelentőségű, hiszen a szász vidéket köti össze Hargita megyével. De nem csak turisztikai szempontok miatt fontos ezeknek az utaknak a rendbetétele, hanem az itt élők életét is megkönnyíti, ha gyorsabban, rövidebb úton juthatnak el a szomszédos településre vagy egy közeli városba – részletezte.

A tervekbe vett munkálatokról elmondta: a megyehatáron lévő utak korszerűsítését folytatni fogják a következő években is. További 7 megyehatárt is érintő felújítási munkálat esetében már dolgoznak a terveken, ezek között is van több olyan útszakasz, ahol jelenleg csak földút van. Így például aszfaltozni akarjék Bözöd falu kijáratától a Hargita megyei Gagy irányába haladó megyei utat, vagy Székelyvécke határától a megyehatárig haladó útszakaszt. „A célunk, hogy Maros megyében minden föld és kövezett utat aszfaltozzunk és járhatóvá tegyünk” – fogalmazott Péter Ferenc.








EZT OLVASTA MÁR?

X