Támogatja az állam a munkaidő-csökkentésre kényszerült cégeket
Violeta Alexandru munkaügyi miniszter pénteken úgy nyilatkozott, hogy azok a vállalatok részesülhetnek az alkalmazottak munkaidő-csökkenéséért járó kormányzati segélyben, amelyek ebben az évben havi 10 százalékos forgalomcsökkenést regisztráltak 2019 azonos hónapjához képest.
A szaktárca vezetője közölte: a kormány úgy döntött csütörtök esti ülésén, hogy elfogadja azon munkavállalók jövedelmének támogatására vonatkozó intézkedést, akik munkaadói a gazdasági válság miatt kevesebb megrendelést kapnak, és ezért csökkenteniük kellett az alkalmazottak munkaidejét.
A munkaügyi miniszter szerint a kormány fedezi annak a jövedelemnek a háromnegyedét, amelyet a munkavállaló elveszít a kényszeres munkaszünet napjaiban. A munkaadónak tanácskoznia kell ez ügyben a munkavállalóval, értesítenie a szakszervezetet is, és együtt kell eldönteniük, hogy csökkentik-e a munkaidőt és élnek-e a kormány által nyújtott támogatási lehetőséggel. Ha igen, akkor ez azt jelenti, hogy a munkavállaló csökkentett munkaidőben dolgozik, és megkapja a válság előtti bére és a munkaidő csökkentése utáni fizetése közötti különbség 75 százalékát.
A munkaidő-csökkentés maximum 50 százalékos lehet - emlékeztetett a miniszter. Ha egy alkalmazottnak például felére csökkentik a munkaidejét, ez azt jelenti, hogy 87,5 százalékos fizetése lesz, és a tényleges munkaidőnek csak 50 százalékában dolgozik - magyarázta Violeta Alexandru
Az intézkedés 2020 végéig lesz hatályban. A munkáltató abban az estben fordulhat az államhoz ezért a támogatásért, ha alkalmazottainak legalább 10 százaléka csökkentett munkaidőben kénytelen dolgozni, és ha ebben az évben havi 10 százalékos forgalomcsökkenést regisztrált 2019 azonos hónapjához képest.
A miniszter hangsúlyozta, hogy a munkaidő-csökkentés csakis az alkalmazott és - ahol van - a szakszervezet megkérdezésével történhet. A munkaidő-csökkentést az alkalmazottak nyilvántartásánál (Revisal) jelenteni kell. Támogatást kérhetnek a független tevékenységet végző személyek is, ők a bruttó átlagbér legfeljebb 41,5 százalékát kaphatják meg - mondta még a munkaügyi miniszter.
- 33285 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33287 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33288 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33289 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33290 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33290 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni