Elfogadták a szenátusban az árrés kötelező feltüntetésének eltörlését
A szenátus plénuma szerdán elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint a cégeknek már nem lesz kötelező feltüntetniük az alkalmazott kereskedelmi árrést.
George Dircă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora kijelentette: 1999-ben szükség volt egy ilyen előírásra, mára azonban ez meghaladottá vált.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és az USR néhány szenátora által kezdeményezett módosítás ugyanakkor 3000 és 30 ezer lej közötti bírság kiszabását írja elő hamisított termékek előállításáért, behozataláért és értékesítéséért, valamint olyan termékek vagy szolgáltatások értékesítéséért, amelyek normál körülmények között felhasználva veszélyeztethetik a fogyasztók életét, egészségét vagy biztonságát.
A módosító javaslat szerint továbbá a törvényben meghatározott feltételeknek nem megfelelő szolgáltatások nyújtása vagy termékek forgalmazása, illetve olyan áruk értékesítése, amelyek eredetét nem lehet származási okmányokkal (számla, fuvarlevél, vámokmányok stb.) igazolni, 2000 lejtől 20 ezer lejig terjedő bírsággal sújthatók.
A jogszabályról a képviselőházban hoznak végleges döntést.
- 33159 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33161 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33164 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33164 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni