Erdély legjei – Kovászna megye: a Visit Covasna Safe Place kezdeményezés (VIDEÓ)


-A A+

Cikksorozatunkban az erdélyi megyék értékeit térképezzük fel. Témaválogatásunk rendhagyó és szubjektív, magyar önkormányzati vezetők ajánlásai alapján készült. Így „Erdély legjei” közé a látványos turistacélpontok, a kulturális, építészeti örökség elemei mellé az elmúlt évek kiemelkedő gazdasági beruházásai és más megvalósításai is bekerültek. Vagyis mindazok az értékek, amelyekre a helyi elöljárók szerint a megyéjük büszke lehet.  

Kovászna megyében a turizmus legjobb évét jósolták februárban, azonban a koronavírus-járvány térdre kényszerítette Háromszék turizmusát. Kovászna Megye Tanácsa néhány vállalkozóval együtt indította el a Visit Covasna Safe Place kampányt június elején, hogy ebből a helyzetből előnyt kovácsoljanak. Erdély legjei sorozatunkban erről a projektről, illetve a kezdeményezésben részt vevő Daniel-kastélyról beszélgettünk Grüman Róberttel, Kovászna Megye Tanácsának alelnökével, és Rácz Lillával, a Daniel-kastély tulajdonosával. (Videó: Lepedus-Sisko Péter/Varró-Bodoczi Zoltán)

„A megyei önkormányzat a turisztikai egyesületen keresztül már öt éve intenzíven támogat nagyon sok népszerűsítési tevékenységet, és az elmúlt időben minden évben 5-10 százalékkal nőtt a megyébe látogatók száma. A megyei gazdaságnak egy erős kitörési pontja a turizmus” – magyarázta Grüman Róbert. 

Háromszék a kúriák földje, és a megye turisztikai brandjének a kidolgozásakor is ezt vették figyelembe: több mint 160 kúria található a megyében, amelyek közül nagyon sok visszakerült a turisztikai körforgásba. Nemrég indították el a megye turisztikai portálját, a visitcovasna.com-ot is, amely rendszeresen három nyelven közöl interjúkat, cikkeket és ajánlatokat a turistáknak, és a közösségi felületeken is jelen vannak. 

Kovászna megye az első az országban, amely COVID Safe Place tanúsítványban részesíti az óvintézkedéseket betartó szállásadó egységeket, tudtuk meg. A Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület által elindított Visit Covasna Safe Place program célja: visszanyerni a turisták bizalmát. Ennek révén eddig több mint 70 szállásadó egység részesült a bizonylatban, és vezetett be óvintézkedéseket a turisták és saját alkalmazottjaik érdekében. „Gyakorlatilag Kovászna megye az ország első olyan turisztikai célpontja, amely biztonságos hely, és azon munkálkodunk, hogy a belföldi turizmust talpra állítsuk, és hogy minél több turistát idecsalogassunk” – tette hozzá Grüman Róbert.

A Safe Place tanúsítványt különböző, a kormány által is előírt óvintézkedések betartásával lehet elnyerni. A turisztikai egyesület szakemberei egy tízpontos javaslatintézkedést küldenek ki, amelyet a szállásadó egységeknek be kell vezetniük, majd ezt követően egy látogatást tesznek a szálláshelyeken, és azok, akik ezeket az óvintézkedéseket bevezették, megkapják a bizonyítványt. Ezeknek a helyeknek a listáját megtekinthetik a visitcovasna.com oldalon, és kiválaszthatják a legmegfelelőbb helyet, ahol teljes biztonságban tölthetnek el néhány napot. 

Az olaszteleki Daniel-kastély is rendelkezik ezzel a tanúsítvánnyal, így tulajdonosát, Rácz Lillát kérdeztük tapasztalatairól. „Szerencsére nagyon fellendült a turizmus az elmúlt másfél hónapban. Azt látjuk, hogy nagyon sok olyan vendég van, aki külföldi vakációra keres alternatívát, és a visszajelzésekből azt szűrjük le, hogy értékelik, hogy itt biztonságosan nyaralhatnak, ugyanakkor élményekkel is gazdagodhatnak, egy történelembe, egy hangulatba kóstolhatnak bele” – mondta el a tulajdonos. 

Mint megtudtuk, a lehetőségek skálája meglepően széles: be lehet járni a Vargyas-szorost, felfedezve a környező természetet, meglátogatni más kastélyokat, kúriákat, mint például a miklósvári Kálnoky-kastélyt, illetve lehetőség van mesteremberekhez ellátogatni, akik betekintést nyújtanak a hagyományos mesterségekbe.  

Továbbá az Exotic 3 Transylvanian elnevezésű kezdeményezés is izgalmas lehet a belföldi turisták számára, amelyben a zabolai Mikes-kastély és a miklósvári Kálnoky-kastély is részt vesz. „A koronavírusos kényszerhelyzet időt adott arra, hogy leüljünk, és megbeszéljük a részleteket abból az indíttatásból is, hogy lehet, hogy annak a belföldi vakációt kereső turistának, aki a dubaji egzotikus nyaralásra keres alternatívát, nem eléggé kielégítő egy kastély meglátogatása. De már 3 kastély egyazon tematikába való befogadása úgy gondoltuk, hogy érdekes lehet, így alakult ki a közös csomag, amely során hat napon keresztül minden lokációban 2-2 napot tölthet el a vendég” – mutatott rá Rácz Lilla ötletgazda.








EZT OLVASTA MÁR?

X