Rátaposott a gázpedálra a romániai autóipar


-A A+

Ismét dolgoznak szombaton is a Dacia üzemben, a Daimler kapcsolószekrényeket gyártó szászsebesi gyárában pedig a megrendelések megnövekedett volumene miatt még egy váltást állítottak  munkába augusztusban.

Ettől a hónaptól kezdve ismét heti hat napon át folyik a termelés a Dacia mioveni-i gyárában. A vállalatnak immár egyetlen dolgozója sincs kényszerszabadságon. Az üzemben jelenleg napi 1313 járművet szerelnek össze, azonban szeptember folyamán csúcsra akarják járatni a termelést, ami napi 1 400 autót jelent. Az eredeti tervek szerint már augusztusban el szerették volna érni a maximális termelési kapacitást, azonban, mivel a kereslet a vártnál lassabban nőtt, ez nem történt meg.

A Ford craiovai gyárának préselési és készautó részlegén már júliusban visszaállították a hétnapos, 21 váltásos munkahetet. Az Ecoboost motorokat gyártó részlegen erre szeptember folyamán kerül majd sor. A nyár folyamán a Ford 30 millió dolláros beruházásba kezdett a craiovai telephelyen. Ennek keretében 1900 négyzetméterrel kibővítik a préselési részleget, ahol olyan alkatrészéket is előállítanak majd, melyek jelenleg a vállalat más, európai üzemeiben készülnek. A Ford Románia még az idén elkezdi a Puma ST modelljének összeszerelését, ami a legelső, idehaza gyártott sportkocsi lesz.

Jól alakul az üzletmenet a Star Assembly szászsebesi gyárában is. A világpiacon megnőtt a kereslet a Mercedes-Benz autók iránt, ezért a Fehér megyei üzemben eggyel több váltást állítottak munkába. Ezzel 145 munkahely jött létre, közülük hetvenet egyelőre a cég kudzsiri üzeméből átirányított alkalmazottak töltenek be. A Daimler-csoporthoz tartozó Star Assembly kapcsolószekrényeket gyárt Szászsebesen. Az egyik legnagyobb hazai gépjárműipari cégnek számító Star Assemblynek tavaly több mint 1 700 munkása volt, árbevétele meghaladta a másfél milliárd eurót.

A termelés felpörgése az autóiparban nagyon jó hír, elvégre ez a hazai gazdaság egyik húzóágazata, mely eddig nagyon megszenvedte a válságot. Az első félévben a Dacia Automobile Rt. termelése 42 százalékkal maradt el a tavalyitól, mindössze 112 ezer járművet szereltek össze Mioveni-ben. A járvány eddigi legsúlyosabb hónapjaiban Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban az autószalonok zárva tartottak, s a Romániában gyártott gépkocsik részesedése a Renault globális eladásaiban a tavalyi 20,3 százalékról 16,8 százalékra csökkent.








EZT OLVASTA MÁR?

X