IATA: olcsó gyorsteszttel újraindítható a légiközlekedés
Heteken belül több gyógyszeripari cég is elkészülhet gyors és olcsó koronavírus-teszttel, ez különösen fontos a légiközlekedés újraindítása érdekében - mondta Alexandre de Juniac, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) elnök-vezérigazgatója kedden egy videokonferencián.
A kétszáz légitársaságot tömörítő, montreali székhelyű kereskedelmi szervezet vezetője szerint már októberben elérhetővé válhatnak ezek a tesztek, amelyek antitesteket mutatnak ki, áruk pedig 10 amerikai dollár alatt van.
Az IATA szerint ezen teszteket az induló repülőtéren kellene használni, így minden utast gyorsan tudnának szűrni, az érkező országban pedig el kellene fogadni ennek eredményét. Erről már tárgyalnak a kormányokkal, mert a szervezet álláspontja szerint ezzel a metódussal kiváltható a kötelező karantén, és a határlezárásokat is meg lehet szüntetni - mondta Alexandre de Juniac.
Hozzátette: felméréseik szerint az utasok 84 százaléka ért egyet azzal, hogy minden utast tesztelni kell, és 88 százalék mondta, hogy hajlandó lenne alávetni magát annak. Ezzel kapcsolatban az IATA elnök-vezérigazgatója ismét arra kérte az unió tagországait, hogy támogassák Ursula von der Leyen bizottsági elnök javaslatát közös, európai tesztelési eljárás bevezetésére és az utazások miatti kötelező karantén intézményének megszüntetésére.
- 34932 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34934 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34934 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34935 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34937 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34937 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni