Megtelt a harmadik kolozsvári ipari park is


-A A+

A három Tetaromban kb. 300 millió euró értékű befektetést hajtottak végre, jelenleg folyik a negyedik ipari park kialakítása.

PVC és alumínium nyílászárókat gyártó üzemet épít egy német tulajdonban levő vállalat a Tetarom III ipari parkban. A Quadroform kft. egy 3,7 hektáros telken alakítja ki a telephelyét, a beruházás értéke 11 millió euró lesz. A Quadroform kft. a Düsseldorfban székelő Quadroform GmbH leányvállalata, melynek Franciaországban, Olaszországban és Törökországban is vannak érdekeltségei.

A cég eredeti terve az volt, hogy a nagyváradi Eurobusiness II ipari parkban építi meg a romániai üzemét, egy 2 hektáros telekre. A 6 millió eurósra tervezett beruházás, mely 2018-ban kellett volna kezdődjön, ismeretlen okokból, végül nem valósult meg. A befektető időközben úgy döntött, hogy Nagyvárad helyett inkább Nemeszsukra költözik.

A Quadroform beruházásával a Tetarom III megtelt. A Kolozs megye önkormányzatának tulajdonában levő, 2008-ban átadott ipari park Kolozsvártól északra, 154 hektáron terül el. A területén mostanáig végrehajtott befektetések értéke 176 millió euró, ezek eredményeként 2 100 munkahely jött létre. A Tetarom III két legismertebb és legfontosabb befektetője a Bosch és a DeLonghi. Ez utóbbi a Nokia helyét foglalta el, azt követően, hogy a finn telekommunikációs vállalat bezárta a zsuki üzemét.

Kolozsvárnak további két ipari parkja van, a 32 hektáros Tetarom I és a 120 hektáros Tetarom II, mindkettő a város területén található. Ezekbe közel 130 millió eurót fektettek be, a beruházások több mint 3 600 munkahelyet hoztk létre.

Folyamatban van a Tetarom IV kialakítása, melynek tulajdonosa szintén a megyei önkormányzat. Ez 85 hektáros lesz, Felek község területén, Kolozsvár körgyűrűjének Apahida és Bányabükk közötti szakasza közelében található. Az infrastruktúra kialakításának költségei 54 millió lejt tesznek ki.








EZT OLVASTA MÁR?

X