Készül a Kolozsvár-Budapest gyorsvasút előzetes terve


-A A+

A szerelvények maximális sebessége elérheti majd a 300 kilométer/órát.

A Trenecon Tanácsadó és Tervező Kft. és a Kontúr Csoport Kft. készítheti el a Budapest - Kolozsvár nagysebességű vasútvonal részletes megvalósíthatósági tanulmányát, írja a Napi.hu. A tanulmányt nettó 750 millió forintért írják meg, a pályázat eredményét a NIF Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. közölte.

A tanulmányt a nyerteseknek az EU támogatási szabályokra vonatkozó módszertan szerint kell kidolgozniuk, melynek feltételei, egyebek mellett, hogy a vasútvonal legalább 250-300 kilométer hosszú, a szerelvények sebessége pedig 250-350 km/órá kell legyen, s legalább évi 500 ezer utast kell szállítaniuk.

A Budapest-Kolozsvár gyorsvasútról 2018-ban tárgyalt Szíjjártó Péter magyar és Teodor Melescanu román külügyminiszter, s időközben a magyar kormány el is különített egymilliárd forintot a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére.

A gyorsvasút megépítése nagyon lerövidítené a Kolozsvár és Budapest közti menetidőt, jelenleg ugyanis a szerelvények közel 7 óra alatt teszik meg a mintegy 400 kilométeres távolságot.

(Nyitókép forrása: MÁV)








EZT OLVASTA MÁR?

X