Elkezdődik Marosvásárhely körgyűrűje egyes szakaszainak építése


-A A+

Jóváhagyta kedden Lucian Bode közlekedési miniszter a 2018-as számú rendeletet, amely révén Marosvásárhely körgyűrűjének terve felkerült a közlekedési infrastruktúrával kapcsolatos projektek listájára, hogy finanszírozást nyerjen a Nagy Infrastruktúra Operatív Program 2014–2020 (POIM) keretében.

A munkálatok elkezdését Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármester és Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke közös sajtótájékoztatón mutatták be szerdán Marosvásárhelyen. A két elöljáró elmondása szerint a kerülőút megépítése azért rendkívül fontos, mert az kivezetné a városból az erdélyi autósztráda elkészülte nyomán várhatóan megnövekvő tranzitforgalom nagy részét, tehermentesítve a Dózsa György utat.

A projekt értéke 438 845 261,18 lej, és magában foglal egy 13,52 kilométer hosszúságú út, illetve egy-egy felüljáró építését a Dózsa György utca és a vasút, illetve a Március 8. utca felett, továbbá egy völgyhíd létesítését a Bodon patakon és a Bodoni utcán át.

A terv ugyanakkor nyolc útkereszteződés bővítését is tartalmazza: az 1918. december 1. sugárúton, a Segesvári út és Shopping City között, a Segesvári út és a Kishegyszőlő, a Segesvári út és Bodoni út találkozásánál, az A3-as sztráda körforgalmánál, a Szabadság utcában, a Sziget utca folytatásában és a Sziget és Gát utcák találkozásánál.

Első lépésként két szakasz megépítésével indítanak, a hármas szakasz, amelynek értéke 75 008 396 lej (15 395 180 euró) értékben – Transilvania autópálya lehajtótól a Bodoni útig – 2,5 kilométer hosszúságban. A hatos szakasz megépítése is elindulhat, erre a részre 49 371 678 lejt (10 922 212 euró) szánnak, és az Ernye –Koronka terelőúttól az E60-as útig (Segesvári út) készül el 1,6 kilométer hosszúságban.








EZT OLVASTA MÁR?

X