Honlapom a holnapom – kétszáz vállalkozót támogat a Harghita Business Center és a megyei tanács (X)


-A A+

A székelyudvarhelyi Harghita Business Center vállalkozói inkubátorház, Hargita Megye Tanácsával és Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségével partnerségben meghirdeti a Honlapom a holnapom elnevezésű programját. A projekt fő célja a Hargita megyei vállalkozók online jelenlétén és ismertségén javítani. Hargita Megye Tanácsa 110 ezer lejjel járul hozzá a programhoz, amiből 200 darab weblap elkészítését támogatja.

„Számos területen szükség volt átalakulásra, új ötletek alkalmazására a járvány elterjedése óta. Ebben a helyzetben, amikor egyre inkább átköltözünk online a cégek számára is elengedhetetlen, hogy termékeik, szolgáltatásaik láthatóak, elérhetőek legyenek. Ebben a tekintetben is várjuk a közreműködést, közös gondolkodást” – fejezte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

„A pályázat által segíteni kívánjuk a fiatalokat, akik vállalkozást indítanának. Bízunk benne segítő kezet tudunk nyújtani a nehéz időszakban a kis- és középvállalkozások számára ez által. Amikor egyre kevesebb lehetőség van a személyes találkozásokra, kiállítások szervezésére kiemelten fontos, hogy a vállalkozók alternatívákat találjanak. Erre jó lehetőség az online csatornák kihasználása, tekintve, hogy egyre nagyobb teret nyer az online értékesítés itthon is” – tette hozzá Bíró Barna Botond alelnök.

A piaci áron 2500 lejes csomag a következőket tartalmazza: honlapfejlesztés, domainnév, logó, céges emailcím, bérmentes tárhely (1 évig), Google My Business fiók. A nyertesek egy képzésen is részt vehetnek majd, ahol elsajátíthatják a honlapkezelés és az online marketing alapjait. Egy korábbi helyi felmérés szerint a vállalkozók közel 70 százalékának nincs honlapja, ezért indította el a programot még 2020 nyarán a vállalkozói inkubátorház. Azóta 51 honlapot már elkészítettek pályáztatás útján.

„Így lett modern, letisztult honlapja például több kézművesnek, utazási irodának, szalmakalapkészítőnek, mesterembernek. A végén egyébként készül egy gyűjtőhonlap is, amin minden vállalkozás megtalálható majd” – avatott be Szakács-Paál István, a vállalkozói inkubátorház vezetője.

November végéig lehet jelentkezni

A kiírásra november 30-a éjfélig lehet jelentkezni. A nyerteseket pontozás alapján választják ki, amit az online elérhető űrlap tartalmára kapnak a pályázók – magyarázta a vállalkozói inkubátorház vezetője. A fejlesztési csomagra olyan cégek pályázhatnak, amelyek székhelye vagy legalább egy munkapontja Hargita megyében található. A másik feltétel, hogy a cég ne rendelkezzen saját honlappal.

A pályázatnak tartalmaznia kell egy részletes cégbemutatást, mivel ez alapján készül el a honlap tartalma. Az alapadatok mellett olyan kérdésekre várnak választ a kezdeményezők, hogy mikor alakult, mivel foglalkozik a vállalkozás.  Milyen termékeket, szolgáltatásokat nyújt, de kíváncsiak a cég történetére, és arra is, hogy milyen rövid- és hosszútávú célokat fogalmaztak meg.

A magyar nyelvű jelentkezési lap ide kattintva érhető el. A román nyelvű Google Forms ezen a linken található. A honlapok elkészítését január végére vállalták az inkubátorházzal szerződésben álló szoftverfejlesztő vállalkozások.








EZT OLVASTA MÁR?

X