Mennyit keresnek a koronavírus elleni vakcinán a gyógyszergyárak?
Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet az új koronavírus elleni vakcina a fejlett országokban a The Guardian című brit napilap által idézett elemzők számításai szerint.
A Morgan Stanley amerikai és a Crédit Suisse svájci bank elemzői előrejelzésüket arra a feltevésre alapozták, hogy csakúgy mint az influenza esetében, a Covid-19 betegség esetében is évente kell védőoltást adni az embereknek, és egy dózis átlagára 20 dollár lesz.
Matthew Harrison, a Morgan Stanley elemzője úgy számolt, hogy ha minden évben ugyanannyi embert oltanak be a Covid-19 ellen, mint az influenza ellen, a gyógyszergyárak 10 milliárd dollár bevételre tesznek szert az Egyesült Államokban, Európában és a fejlett országokban.
A védőoltás előállítási költsége darabonként 5-10 dollár között mozog majd. Az üzlet nagyságát végül az határozza majd meg, hogy mennyibe kerül egy-egy dózist előállítani, és kell-e minden évben védőoltást adni. Az egész világot tekintve akár a 25 milliárd dollárt is elérheti majd a gyógyszergyárak bevétele Harrison szerint.
Evan Seigerman, a Credit Suisse elemzője úgy véli, hogy csak az Egyesült Államokban 10 milliárdos piacról kell beszélni. Ezt az összeget úgy számolta ki, hogy a Pfizer által előállított vakcina 19,5 dollárba fog kerülni, és évente kétszer kell 330 millió embert beoltani.
Van, aki kedvezményes árat ígér
Mene Pangalos, az AstraZeneca brit-svéd multinacionális vállalat alelnöke kijelentette, hogy reményeik szerint az oxfordi egyetemmel közösen fejlesztett vakcinájuk legalább egy év védelmet nyújt az új koronavírussal szemben. A brit kormány májusban 84 millió fontot különített el a vakcina fejlesztésének támogatására, ebből 65,5 millió fontot kapott az AstraZeneca és az oxfordi egyetem közös kutatása.
Az AstraZeneca és az amerikai Johnson&Johnson azt ígérte, hogy a járvány idején kedvezményes áron adják majd vakcináikat. Más gyógyszergyártók, például a Pfizer és a Moderna, nem ilyen nagylelkűek. A Moderna azt tervezi, hogy darabonként 37 dollárt kér majd a vakcinájáért.
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni