A piaccsarnokok újranyitását kérik a mezőgazdasági egyesületek
Az érdekvédelmi szervezetek úgy látják, a kistermelőket hátrányos megkülönböztetés éri a szupermarketekkel szemben.
Nyílt levelet intézett a kormányhoz 35 mezőgazdasági termelőket tömörítő szervezet, amelyben a zárt térben működő piacok megnyitását kérik. „Azt akarjuk, hogy a helyi piacra szállító kistermelőket, akik a helyi gazdaságot támogatják, hagyják árulni. (…) Azt akarjuk, hogy méltányosan bánjanak velünk. Amíg a szupermarketek nyitva tarthatnak, nyitva kell tartsanak a piacok is” – nyilatkozta Ramona Dumnicioiu, a 12 ezer kistermelőt tömörítő Eco Ruralis Egyesület vezetőségi tagja.
A levelet aláíró szervezetek szerint a kormány rendelkezése elmélyíti a szegénységet és a társadalmi egyenlőtlenségeket. Azt, hogy az árusokat kirakták a szabad ég alá járványügyi szempontból is elhibázottnak tartják, mondván, hogy a hideg idő miatt növelni fogja a megbetegedések számát.
A kormány november 9-től rendelte el a zárt térben működő piacok bezárását, arra hivatkozva, hogy így akarják csökkenteni a koronavírus-fertőzések számát. A járvány kitörése óta valószínűleg ez a leginkább vitatott és kritizált korlátozó intézkedés, többek között azért, mivel nincsenek konkrét bizonyítékok, hogy a piacok nagyban hozzájárultak volna a fertőzések számának folyamatos növekedéséhez.
A rendelkezés alkalmazása egyébként nélkülözi a minimális következetességet is. Az ország legnagyobb piacát, a bukaresti Obort nem zárták be, míg más fővárosi, zárt piacokat igen. Kolozsváron az árusokat kiköltöztették a szabadba, míg Nagyváradon kicselezték az intézkedést, a Széles (Decebal) utcai csarnoknak például kinyitották az ablakait, s emiatt nem tekintik zárt térben működő piacnak.
(Nyitókép: Lőrincz Anna)
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni