Megsínylik a járványt a kézdiszéki helyi termelők is, de vannak még vásárok és kitartó kliensek


-A A+

Igencsak bizonytalan volt a novemberi hagyományos termékvásár megszervezése Kézdivásárhelyen, hiszen a koronavírus-járvány terjedését fékező előírások folyamatos változása ellehetetlenítette a rákészülést mind a szervezők, mind a vásárosok részéről. Minden nehézség ellenére november 14-én a Gábor Áron téren, több mint 50 termékes kínálhatta portékáját.

Ebben az évben a koronavírus-járvány megjelenése megcsonkította a rendezvények palettáját, köztük a termékvásárokét is. Kézdivásárhelyen márciustól kezdődően négy hónap kimaradás után júliusban folytatódott a hagyományos és helyi termékek vásárainak sora, idáig sikeresen, ám a novemberi megszervezés már bizonytalan volt.

Bokor Tibor polgármestertől megtudtuk, hogy nem kevés utánajárással és intézkedéssel valósulhatott meg novemberi vásár.

„Ragaszkodom ehhez a rendezvényhez, igyekszünk mindent megtenni, hogy minél több embernek lehetőséget biztosítsunk portékája hasznosításában, ezzel is támogatva a helyieket, környékbelieket. Ez a rendezvény nyolc éve már, hogy ingyenesen zajlik városunkban és továbbra is így marad. A jelenlegi vírusos helyzet kapcsán pedig minden előírás betartása mellett, a helyi rendőrséggel megbeszéltek alapján mi biztosítjuk a maszkokat, ők meg azokat osztották ki büntetés helyett” – fűzte hozzá az elöljáró.

A vásárosok egyöntetűen állítják, hogy jelentősen csökkent az eladásuk idén, s mivel az évek során kiépítettek maguknak egy bizonyos klientúrát, egy-egy vásárló a vesztegzár alatt is felkereste őket. Mindez mégsem ugyanolyan, mintha rendszeresen vásárokra járhatnának el.

„Mindenre és mindenkire kihatott a vírus megjelenése, megéreztük mi is, de szerencsére voltak rendeléseink így is. Mi végtelenül örvendünk a termékvásároknak, és hálásak vagyunk, hogy novemberben is részt vehettünk a kézdivásárhelyi központi vásáron, ahol többen is rendeltek az ünnepekre kézműves házi csokoládét tőlünk, jó volt személyesen találkozni a vásárlóinkkal” – nyilatkozta a Maszolnak Kocsis Katalin kézdivásárhelyi kézműves.

A putnoki Csicsó Sajt tulajdonosa kifejtette: „bár a koronavírus megjelent, mi soha egy napot nem hagytunk ki munka nélkül. A termékvásárok nagyon fontosak nekünk, és külön jól esik az, hogy a kézdivásáehelyi termékvásárra a bejelentkezés mindig gördülékenyen ment”.

Kézdivásárhelyen a hagyományos termékvásár megszervezése a Gábor Áron téren nyolc évre nyúlik vissza. A céhes város önkormányzata minden hónap második szombatján várja azokat a vásárosokat, akik élelmiszerekkel, illetve helyi és székely termék védjeggyel rendelkező portékával jelentkeznek. A vásáron való részvétel mindenkinek ingyenes.








EZT OLVASTA MÁR?

X