Februárban újraindul a mikrohiteles támogatási program


-A A+

8 500 igénylés nem felelt meg a pályázati feltéteknek, a program költségvetésének háromnegyede megmaradt.

2021 februárjában ismét lehet majd pályázni a Mikrohitelek külső, vissza nem térítendő forrásokból nevű program keretében. Ezt Liviu Rogojinaru, a Gazdasági, Energetikai és Vállalkozásügyi Minisztérium államtitkára nyilatkozta a StartupCafe.ro-nak. A program keretében cégek, egyén vállalkozók és civil szervezetek igényelhetnek 2 ezer eurós szubvenciót a járvány okozta nehézségeik részleges kompenzálására.

A minisztérium 100 millió eurót különített el a program számára, ám a pénz zöme megmaradt. A keretösszeg 50 ezer pályázó számára lett volna elég, ám az igénylések száma messze elmaradt ettől, mindössze 29 250 érkezett. 8 500 pályázatot elutasítottak, mivel az igénylők nem feleltek meg a pályázati kiírás feltételeinek. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állás szerint a program költségvetésének több mint háromnegyede megmarad.

Ez azt igazolja, hogy igazuk volt azoknak a kritikusoknak, akik szerint a pályázati feltételek túl merevek és korlátozóak voltak. Az államtitkár ígérete szerint februárban az egyéni vállalatok (intreprindere individuală) és a családi vállalkozások  (intreprindere familială) is pályázhatnak majd, illetve nem lesz elvárás a minimum egy alkalmazott és az 5 ezer eurós árbevétel a 2019-es évre.

Csak csörgedezik a pénz

Ami a kifizetéseket illeti, azok továbbra is csigalépésben haladnak. Bár az igénylések benyújtása október 21-én lezárult, mostanáig 9 ezernél alig valamivel több pályázó kapta meg a 2 ezer eurós támogatást. Rogojinaru reméli, hogy az év végéig valamennyi pályázó megkapja a pénzét.

A Támogatások forgótőkére nevű program eredeti költségvetése 350 millió euró volt, ám a kormány utólag 1 milliárdra emelte. Úgy tűnik, hogy a pénz egy része megmarad, mivel az igénylések elbírálását követően eddig körülbelül 5 ezret visszautasítottak. Az elutasított pályázóknak módjukban áll óvást benyújtani.

A program keretében 22 226 pályázatot nyújtottak be, s az államtitkár elmondása szerint ezren már meg is kapták az igényelt összeget. Az év végéig előreláthatóan ezek száma 3 500-ra nő. 2021-ben havonta 3 500 – 4 ezer igénylőnek utalják majd át a megítélt támogatást, ami azt jelenti, hogy az utolsók áprilisban kapják meg majd a pénzüket.

A beruházásokra igényelhető, 50-től 200 ezer euróig terjedő összegű támogatásokat mostanáig 2 867 cég pályázta meg. A pályázatokat január 29-ig lehet benyújtani.  

(Címlapfotó forrása: Adobe Stock)








EZT OLVASTA MÁR?

X