Az év végéig választhatunk új áramszolgáltatót – mutatjuk, hogy miként járjon el


-A A+

A legkedvezőbb ajánlatot az országos energiaügyi hatóság honlapjáról lehet kiválasztani.

Már csak két hetük maradt a fogyasztóknak, hogy új áramszolgáltatót válasszanak. Az elektromos energiaszolgáltatás lakossági piacának teljes liberalizációjára 2021 január 1-én kerül sor.

Remélhetőleg második nekifutásra a szabadpiac hosszabb életű lesz, mint elsőre. 2018 január 1-én egyszer már áttértünk a szabadpiaci szolgáltatásra, azonban 14 hónap elteltével, 2019 március 1-i hatállyal a kormány visszaállította az árak hatósági szabályozását, s egyúttal befagyasztotta a fogyasztói árakat. A piaci szereplők által élesen bírált 114-es sürgősségi kormányrendelettel a kormány azt akarta megakadályozni, hogy a szolgáltatók a rájuk kivetett különadót a lakossági fogyasztókra terheljék.

Nagy-Bege Zoltán, az országos energiaügyi hatóság (ANRE) alelnöke a Maszolnak elmondta, hogy a mostani liberalizáció teljesebb körű, mint a 2018-as. Akkor a szolgáltatók szabadpiaci áron vásárolhatták az elektromos energiát a termelőktől, azonban a fogyasztói árat a hatóságnak kellett jóváhagynia. Ez alkalommal a felvásárlási- és a fogyasztói ár megállapítása is kizárólag a piaci szereplők előjoga lesz.

A lakossági fogyasztók az ANRE honlapján található árösszehasonlító (comparator oferte-tip de furnizare a energiei electrice) segítségével választhatják ki a számukra legkedvezőbb ajánlatot. Az ügyfél ki kell válassza a megyét, ahol él, valamint meg kell adja a havi fogyasztásának a hozzávetőleges értékét. Egy sor másodlagos kritérium is a fogyasztók rendelkezésére áll, megválaszthatják, hogy mekkora időtartamra akarnak szerződést kötni, milyen gyakoriságú legyen a villanyóra leolvasása, milyen időközönként kapjanak számlát stb.

Környezettudatosoknak zöld energia

A Hargita megyei lakossági fogyasztók összesen 109 ajánlat közül válogathatnak. Ezek közül nyolc kedvezőbb az Electrica tarifáinál. A legjobb ajánlata a Tinmar Energy nevű szolgáltatónak van. Ez, az ANRE honlapja szerint 30,39 lejt számláz 50 kWh fogyasztás esetén, ami 5,7 százalékkal kevesebb annál, amit az Electrica ügyfelei fizetnek. Aki kizárólag megújuló forrásokból származó energiát szeretne használni, annak ott a Speeh Hidroelectrica és a Restart Energy One két ajánlata, melyek 1,6, 1,45, illetve 0,52 százalékkal olcsóbbak az Electrica referencia áránál.

A szolgáltató lecserélése nem jár pluszköltséggel az ügyfél számára. Ha a fogyasztó nem köt új szerződést, akkor december 31. után is az eddigi szolgáltatótól kapja majd az áramot, annak az aktuális ajánlatában szereplő áron.

Várhatóan a lakossági fogyasztók elenyésző hányada fog csak szolgáltatót váltani. Az Intelligens Energia Egyesület nevű civil szervezet felmérése szerint a fogyasztók 93,87 százalékának nincs tudomása arról, hogy január 1-től az áramszolgáltatás szabadpiaci viszonyok között történik majd. A megkérdezettek 89,08 százaléka azt állította, nem tud róla, hogy a jelenlegi szolgáltató értesítette volna a piac liberalizálásáról, amire törvény kötelezi.  

(Címlapkép: Agerpres)








EZT OLVASTA MÁR?

X