Vészesen magas a pénzügyi analfabéták aránya Romániában


-A A+

Az ország lakosságának jelentős része olyan alapfogalmakkal sincs tisztában, mint a kamatláb és az infláció, a befektetési rizikó pedig az elsöprő többség számára kínaiul van.

Románia lakosságának jelentős része pénzügyi analfabéta, ráadásul rosszul állunk nemzetközi viszonylatban is, derült ki az osztrák nemzeti bank által a közép-kelet-európai régió tíz országában készített tanulmányából. A kutatás során négy olyan kérdést tettek fel az alanyoknak, melyek alkalmasak az alapvető pénzügyi ismeretek szintjének felmérésére.

A kamatláb fogalmával a romániaiak 40 százaléka van csak tisztában, 60 százalék képtelen kiszámolni, hogy egy bizonyos összegű bankbetét mennyivel nő adott időintervallum alatt, ha ismert a kamat értéke. Ez a legrosszabb arány a régióban, a hazainál még az albánok is nagyobb tájékozottságról tettek tanúbizonyságot. A helyes válaszok aránya Csehországban és Horvátországban volt a legnagyobb, 65 százalék körüli.

Az infláció mibenlétét már valamivel jobban értjük, ebben a tekintetben megelőzzük a lengyeleket, az albánokat, a bosnyákokat és a makedónokat is. Arra a kérdésre, hogy kevesebb, több, avagy ugyanannyi pénzünk lesz egy év múlva, ha a bankbetétünk kamata 1 százalékponttal alacsonyabb az infláció értékénél, a romániai alanyok közel 45 százaléka válaszolt helyesen. Ebben a bolgárok voltak a legjobbak, megelőzve a cseheket.

Valutaárfolyamban jók vagyunk

A valutaárfolyamok tekintetében kifejezetten jól állunk, aminek az oka minden bizonnyal az, hogy sok ár, kezdve a lakásokétól a mobiltelefon előfizetésig, euróban van megadva idehaza. A romániai lakosság 55 százaléka tud valutaárfolyamokkal kalkulálni, mely arány csak Horvátországban, Magyarországon és Szerbiában magasabb.

A pénzügyi/befektetési rizikó tekintetében a románok tudása meglehetősen szerény. Arra a kérdésre, hogy az egyetlen eszközbe való befektetés vagy a változatos eszközöket egyesítő befektetési kosár nyújt-e nagyobb biztonságot, a hazai megkérdezettek kb. 25 százaléka tudta a helyes választ. Ezzel utolsók vagyunk régiós viszonylatban. A leginkább tájékozottak a csehek, náluk a jó válaszok aránya 60 százalék volt.

Az összkép sem hízelgő Romániára nézve. Nálunk a megkérdezettek körülbelül 15 százaléka egyetlen kérdésre sem adott jó választ. Ennél csak Albániában és Bosznia-Hercegovinában nagyobb a tudatlanság pénzügyi téren. Azon alanyok tekintetében akik legalább három kérdésre helyesen válaszoltak, szintén csak a két balkáni országot előzzük meg. A tanulmány szerint az átlagember Csehországban, Horvátországban és Magyarországon jártas leginkább a pénzügyekben.








EZT OLVASTA MÁR?

X