Fél százalékkal emelkedett az éves infláció
Júliusban 3 százalékra gyorsult az éves infláció az előző havi 2,04 százalékról, a hónap során 0,59 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte pénteken az országos statisztikai intézet.
Az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, a nem élelmiszerek és a szolgáltatások pedig egyformán 0,8 százalékkal drágultak.
Az élelmiszerek közül leginkább a friss gyümölcs ára növekedett, 1,5 százalékkal, míg a burgonya 6,2 százalékkal kerül kevesebbe, mint egy hónappal korábban.
A nem élelmiszerek esetében a villamosenergia drágult legnagyobb mértékben, 5,3 százalékkal.
Romániában az éves infláció 2,04 százalékra nőtt júniusban a történelmi mélypontnak számító májusi 1,79 százalékról, és ezzel egy hét hónapig tartó lassulás ért véget.
A központi bank hétfőn jelentette be, hogy 3,2 százalékon tartotta az idei év végére vonatkozó inflációs előrejelzését, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy ezt a várakozását olyan inflációs kockázatok veszélyeztetik, mint a nemzetközi piacokról begyűrűző áremelkedések, valamint a lej gyengülése az euróhoz képest a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt.
- 35350 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35352 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35352 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35353 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35355 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35355 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni