Hahn Bukarestben: újraindul a közlekedési operatív program


-A A+

Jövő héten várhatóan hivatalosan is bejelentik a tavaly felfüggesztett romániai Közlekedési Operatív Program (POS-T) újraindítását - közölte pénteken Bukarestben Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos.

 "Nincs sebességkorlátozás a közlekedési támogatások lehívásában" - mondta a biztos Victor Ponta kormányfővel folytatott megbeszélése után. Arra biztatta Bukarestet, hogy minél gyorsabban hívja le a programban rendelkezésére álló 4,5 milliárd eurós támogatást. Romániának uniós csatlakozása óta a számára elkülönített kohéziós támogatások alig 15 százalékát sikerült csak elköltenie.

Az Európai Bizottság egy éve befagyasztotta a humán erőforrás fejlesztését célzó, a régiófejlesztési, a közlekedési, és a gazdasági versenyképességet növelő program finanszírozását Romániában, miután szabálytalanságokat fedezett fel a közbeszerzési eljárásokban. Eddig az első két uniós programnál indultak újra a kifizetések.

Két beruházást avatnak

Johannes Hahn uniós támogatással megvalósuló két nemzetközi beruházás avatásán vesz részt a kormányfővel közösen.  Egyrészt pénteken megkezdődik a Bukarest melletti Măgurelén kialakítandó szuperlézer-kutatóközpont építése. Az Extreme Light Infrastructure (ELI) elnevezésű, magfizikai kísérletek lebonyolítását célzó projekt egy összetett nemzetközi tudományos beruházás, amelyet három helyszínen, Romániában, Csehországban és Magyarországon (Szegeden) valósítanak meg. A romániai rész összköltségvetése csaknem 300 millió euróra rúg, amelynek több mint 85 százalékát uniós forrásokból fedezik.

Ugyancsak pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Calafat (Ro) - Vidin (Bg) közúti és vasúti Duna-hidat Románia és Bulgária között. A 470 kilométer hosszúságú folyami határszakaszon eddig egyetlen híd kötötte össze Romániát Bulgáriával, az 1954-ben megépült Giurgiu (Ro) -Rusze (Bg) híd.

A negyedmilliárd eurós költségvetéssel 13 év alatt megépült új híd a négyes páneurópai közlekedési folyosó déli szárnyát nyitja meg a Drezda - Budapest - Krajova (Craiova) - Szófia - Isztambul útvonalon és több órával lecsökkenti a romániai tranzitidőt, mivel az áthaladó kamionoknak már nem kell Bukarestet is érinteniük.

A pénteki hídavatásra - Johannes Hahn és Victor Ponta mellett - Roszen Plevneliev bolgár államfőt is várták, de ő pénteken lemondta részvételét, miután a szófiai parlament a török kisebbség egy parlamenti képviselőjét nevezte ki igazgatónak a Nemzetbiztonsági Ügynökség élére. A bolgár államfő emiatt sürgősen összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot  - közölte a Agerpres hírügynökség.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X