Rendkívüli adó az energiatermelő vállalatokra
Rendkívüli adót vetnek ki január 1-jétől a gázt kitermelő és villamos energiát előállító vállalatokra, hogy ellensúlyozzák az energiaárak liberalizálásának lakosságra kifejtett hatását – jelentette be Liviu Voinea pénzügyminiszteri államtitkár.
Voinea szerint ősszel fogják kidolgozni az adó mértékét és részleteit, azért hogy január 1-jétől alkalmazni lehessen minden olyan vállalattal szemben, amely földgáz kitermelésével, illetve villamos energia előállításával foglalkozik.
A kormány ezzel akarja ellensúlyozni az energiaárak liberalizálását, ami 2013-ban kezdődik el a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egyezség értelmében. Az ütemterv szerint öt év alatt liberalizálják az energiaárakat, amelyeket a kormány jelenleg mesterségesen a piaci ár alatt tart a romániai lakosság alacsonyabb vásárlóereje miatt.
Az államtitkár szerint ebből a plusz bevételből támogatják majd azokat az úgynevezett sérülékeny fogyasztókat, akiket drasztikusan sújthat az energiaárak drágulása az állami támogatások elmaradása esetén.
Voinea hangsúlyozta, hogy ezt az adót csak a termelőkre vetik ki, a villamos áramot és a gázt pusztán csak szolgáltató vállalatokat nem érinti majd az intézkedés. Voinea szerint az adót azért vezetik be, mert a szóban forgó vállalatok az árliberalizáció következtében nagyobb jövedelemre tesznek szert anélkül, hogy új beruházást vagy egyéb plusz erőfeszítést tettek volna ennek érdekében.
- 35350 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35352 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35352 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35353 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35355 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35355 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni