Külön hatóság felel a romániai autópályákért


-A A+

A kormány kedden elfogadta az autópálya-hatóságról szóló rendeletet.

Az új hatóság a Romániai Autópályák és Országutak Országos Társaságából (CNADNR) válik ki, és továbbra is Dan Șova nagyberuházásokért és külföldi befektetésekért felelős tárca nélküli miniszter felügyelete alatt marad. Az Országutak Országos Társasága pedig visszakerül a közlekedési minisztériumhoz, ahova a tavaly decemberben alakult második Ponta-kormány előtt is tartozott a CNADNR.

Az óriásvállalat két részre osztását már a választások óta tervezi a kormány, de mostanáig tartott az egyeztetés - az autópálya-építést finanszírozó - Európai Bizottsággal. A Digi 24 hírtelevízió értesülései szerint az EB azzal a feltétellel egyezett bele az autópálya-hatóság megalakításába, hogy a 2007-2013-as uniós költségvetési keretből megépülő autópályák a közlekedési tárcánál maradjanak, és csak a következő, 2014-2020-as uniós költségvetési időszakban építendő autópályák kerüljenek az új hatósághoz.

Az országban jelenleg 550 kilométernyi autópálya van használatban, az idén pedig további 230 kilométernyi autópálya átadása esedékes, főleg a Nagylaktól Arad, Temesvár és Déva érintésével Nagyszebenbe tartó dél-erdélyi útvonalon, amely a 4-es páneurópai közlekedési folyosó része.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X