Csökkent a Tarom légitársaság vesztesége
Növelte hatékonyságát a Tarom légitársaság, amely az első fél évben 63 millió lej veszteséget könyvelt el, mintegy felét a tavalyi első fél évben jegyzett 120 millió lejnek – közölte csütörtökön a román állami légi társaság.
A vállalat szerint sikerült növelni az egy utasra jutó bevételt, valamint megtakarításokat sikerült elérni az üzemanyag- és egyéb költségek esetében. Az utasok száma 1,4 százalékkal nőtt, így az első hat hónapban 974 ezer utast szállított a Tarom.
A vállalatnak 2006 alkalmazottja van, ami 4 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben. A Tarom vezetősége márciusban önkéntes alapon történő távozási programot hirdetett az alkalmazotti létszám év végéig történő 10 százalékos csökkentése érdekében.
Az állami vállalat az idén 143 millió lej veszteséggel számol, 2014-ben 18 millió lej mínusszal, majd 2015-től remélnek nyereséget. A légitársaság 236 millió lej veszteséggel zárta a tavalyi évet. A tervek szerint az idén 2,3 millió utast fognak szállítani. A állami légi társaságnak 24 repülőgépe van, amelyek 42 úti célt szolgálnak ki, ebből kilenc belföldi.
A légitársaságnak az idéntől a versenyszférából kiválasztott vezérigazgatója van, Románia ugyanis vállalta a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokon, hogy a hitelmegállapodásért cserében a veszteségesen működő állami vállalatok élére úgynevezett privát menedzsereket nevez ki.
- 35430 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35433 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35433 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35434 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35435 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35436 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni