Schweighofer-beruházás: kilenc javaslatra várnak megoldást Tamás Sándorék


-A A+

A csütörtök késődélutáni órákban még tartott a helybéliek, a fűrésztelep létesítését ellenző civilek, a befektető és politikusok jelenlétében a Holsindustrie Schweighofer beruházásával kapcsolatos közmeghallgatás Rétyen.

A helyi kultúrotthonban megszervezett eseményen a környezeti hatástanulmányt készítő cég képviselőjének hosszas felolvasása után az óriás fűrésztelep támogatói és ellenzői mondhatták el véleményüket. A fűrésztelep létesítése kapcsán Kovászna megye tanácsa is több észrevételt fogalmazott meg, amelynek gyakorlatba ültetésétől tették függővé az építkezési engedély kibocsátását.

Tamás Sándor tanácselnök kifejtette: a közmeghallgatáson nem csupán önkormányzatként, hanem a Rétyi Nyír Természetvédelmi Övezet gondnokaként is részt vettek. Kielemezték a 98 oldalas környezeti hatástanulmányt, és öt oldalon, kilenc javaslatot fogalmaztak meg, amelyekre konkrét megoldásokat várnak – mondta Tamás Sándor. Arra kértek választ, hogy mi történik a termőfölddel, amelyet az építkezés során eltávolítanak, de azt is akarják tudni, hogy mi történik az épületegyüttessel, amikor az esetlegesen megépülő gyár befejezi az aktivitását, hiszen nem szeretnék, hogy az Óriás Pincetetőről majd 70 hektár pusztulásra nyíljon kilátásunk.

Fontosnak tarják, hogy közegészségügyi hatástanulmány is készüljön, biztosak akarnak lenni abban, hogy Réty és Kovászna megye lakosainak az egészségét semmilyen módon sem veszélyezteti a telephelyen zajló tevékenység – közölte Tamás Sándor. A természetvédelmi övezet közelsége indokolttá teszi azt a kérdést is, hogy a Holzindustrie Schweighofer tevékenysége milyen hatással lesz a környék bioszférájára.

Kérték a Schweighofertől, hogy a gyárat örökzöld növényekkel kerítsék be, hogy az útról ne egy ipari zónát lássunk. A beruházással kapcsolatban Tamás Sándor hangsúlyozta: a megyei önkormányzat törvényesen és tisztességesen fog eljárni. Az építkezési engedélyt nem tagadhatja meg senkitől, aki eleget tesz a törvényes előírásoknak. „Egy ilyen munkatelep létesítésének azonban nem szabad azt jelentenie, hogy minden fát kivágnak a környéken. A háromszékieket, székelyföldieket arra akarják rávezetni, hogy túlzott kitermelés helyett erdőgazdálkodásban gondolkodjanak, a fát ne a lábáról adják el, hanem feldolgozva, bútorként vagy egyéb, nagyobb hasznot hozó formában” – összegzett Tamás Sándor.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X