Budapestre helyezi át regionális központját a Nokia
Bécsből Budapestre helyezi át kelet-európai regionális központját a Nokia - erősítette meg a vállalat szóvivője az erről szóló sajtóértesüléseket a Die Presse című osztrák lapnak.
Ezzel egyidejűleg csökken a bécsi telephely jelenleg 50 fős létszáma - közölte Alma Mautner. Az alkalmazottak egy részét a tervek szerint Budapesten foglalkoztatnák tovább. A futurezone.at osztrák hírportál értesülése szerint a Nokia 30 fős létszámcsökkentést jelentett be az osztrák munkaügyi hivatalnál.
A szóvivő kijelentette, egyelőre nem tudni, hogy közelebbről mely feladatok kerülnek át Budapestre. "Ez attól függ, hogy hány eddigi bécsi munkatársat tud Budapestre csábítani a vállalat" - mondta.
Az alpesi országokért és a délkelet-európai piacért eddig felelős osztrák telephely októbertől a nyugati régióhoz tartozik majd a vállalat belső szervezetében és egy finnországi központ irányítja majd. {loadpositon OTP}
A finn mobiltelefon-gyártó június közepén jelentette be, hogy több országban összesen 10 ezer dolgozótól válik meg. Ezzel a 2010 óta bejelentett leépítésekkel együtt több mint negyedével csökkenti alkalmazottainak számát. A komáromi Nokia-gyár 4400 alkalmazottjának létszáma egy februári bejelentést követően az év végéig több lépésben 2300 fővel csökken.
- 35369 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35372 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35372 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35373 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35374 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35375 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni