Hatalmas leépítésekre készül a Siemens
Több ezer alkalmazottjának készül felmondani a német Siemens AG elektrotechnikai és elektronikai konszern egy nagyszabású takarékossági program keretében - írta keddi számában a Börsen-Zeitung.
A lap szerint a leépítés több mint 10 ezer munkahelyet érinthet. A társaság nem kommentálta az értesülést. A Siemens már júliusban jelezte, hogy ősszel takarékossági programot indít, de akkor azt közölték, hogy ez elsősorban nem leépítést, hanem költséghatékonyabb, versenyképesebb működést jelent.
Európa legnagyobb villamosipari csoportjának legutóbbi eredménybeszámolója szerint az üzleti év harmadik negyedében a megrendelések 23 százalékkal csökkentek. Nemcsak Európában, hanem a feltörekvő országokban, így például Kínában is kevesebb erőművi és ipari berendezést rendeltek.
A bevételek a korábbról származó jelentős rendelésállománynak köszönhetően 10 százalékkal, közel 20 milliárd euróra nőttek. Az adózott eredmény azonban elmaradt az elemzők által várt 1,30 milliárd eurótól, s bár 823 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 462 millióról, de akkor a rendkívüli tételek rontották az eredményt.
A Siemens magyarországi vállalatcsoportja összesen 10 céget foglal magában.
- 35369 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35372 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35372 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35373 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35374 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35375 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni