Verespatak: négymilliárd dollárt követelne a Gabriel Resources


-A A+

Kártérítési pert indít a román kormány ellen és akár négymilliárd dollár kártérítést követel a Gabriel Resources, ha a parlament elutasítja a Verespatak-törvényt. Ezt Jonathan Henry, a kanadai vállalat ügyvezető igazgatója közölte szerdán a torontói The Globe and Mail napilappal.

„Ha az alsóház elutasítja a tervezetet,  írásos értesítést küldünk a román kormánynak arról, hogy a nemzetközi szerződések többszörös megsértése miatt szándékunkban áll peres úton kártérítést követelni, az összeg akár a négymilliárd dollárt is elérheti” – közölte Jonathan Henry. Hozzátette: „biztos ügyünk van és tenni fogunk annak érdekében, hogy Romána megszenvedje ezt a külföldi befektetők vonzására irányuló törekvéseiben”.

Victor Ponta hétfőn jelentette be: a parlament elutasítani készül a verespataki bányaberuházással kapcsolatos törvény tervezetét. Mint mondta: a szenátus hamarosan sürgősségi eljárással napirendre tűzi, majd elutasítja a tervezetet, ugyanezt az eljárást pedig megismétlik a képviselőházban is. „Ha mindenki ellenzi ezt a tervezetet, akkor nincs miért elnyújtani a procedúrát. Ez egy lezárt fejezet” – jegyezte meg.

Ponta bejelentését követően mélyrepülésbe kezdett a Gabriel Resources részvényeinek árfolyama, 53 százalékos csökkenéssel zárva a napot, kedden pedig tovább esett 65 centig. Nyilatkozatában a Gabriel Resourcesnél három éve tevékenykedő Jonathan Henry megjegyezte: ha sor kerül a kártérítési perre, távozik tisztségéből. „Én cégvezető vagyok, aki a bányászattal foglalkozik és nem a pereskedésekkel” – mondta.

A kormány a múlt héten fogadta el a Verespatakra tervezett arany és ezüstérc kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről szóló törvénytervezetét. A jogszabály a külföldi beruházóval megkötendő új egyezmény elfogadásáról szól, amelynek értelmében az RMGC többségi tulajdonosa több részletben ingyen átadja részvényei 5,69 százalékát a román állam által ellenőrzött kisebbségi tulajdonosnak, így a román állam részesedése eléri majd a 25 százalékot. A parlament elé küldött tervezet  kiemelt, nemzeti fontosságú közhasznú projektnek nyilvánítja a verespataki beruházást. A kitermelés után a román államot megillető járadékot 6 százalékban állapítják meg a Romániában általános 4 százalék helyett. A befektető ugyanakkor vállalja, hogy konzerválja és újjáéleszti a térség kulturális örökségét, biztosítja a környezet védelmét, eltünteti az egykori román állami bányavállalat által okozott szennyezéseket.

A Verespatakon bányanyitást tervező Rosia Montana Gold Corporation vállalat 80,69 százaléka van a Gabriel Resources birtokában, a többi a Minvest Deva Rt. tulajdona.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X