Székelyföldi a legerősebb romániai márkanév


-A A+

Az Unlock Market Research piackutató cég felmérése alapján a Biz gazdasági folyóirat összeállította a legerősebb hazai brandek rangsorát. A kutatás során az ország összlakossága számára reprezentatív mintát alkotó 1200 személyt kérdeztek meg, akik különböző termékcsoportokon belül rangsorolták a márkaneveket aszerint, hogy mennyire ismerik ezeket, illetve arról nyilatkoztak, hogy milyen minőségeket kapcsolnak ezekhez.

A lista élén a Borsec (Borszék) végzett. A Romaqua Group által palackozott ásványvíz negyedik alkalommal bizonyult a legerősebb romániai márkának. A második helyre szintén egy ásványvíz márka, a Coca-Cola portfóliójába tartozó Dorna került. Ez egy helyet javított a tavalyi eredményéhez képest. A harmadik helyre a LaDorna került, mely márkanévvel tejet, illetve tejet és tejtermékeket forgalmaznak. A francia Lactalis csoport tulajdonában levő brand tavaly az ötödik helyen végzett. Figyelemre méltó, hogy az első tízben további négy, erdélyi kötődésű márka található.

A kozmetikumokat gyártó kolozsvári Farmec a Gerovitallal a negyedik, a Friesland Campina kolozsvári eredetű Napolact márkája a hetedik, a nagyszebeni, élelmiszeripari termékekre szakosodott Scandia Food Scandia Sibiu brandje a kilencedik, a Fehér-megyei tejipari vállalat, az Albalact Zuzuja pedig a tizedik helyen végzett. Ez utóbbi mondhatja magának a harmadik leglátványosabb fejlődést, tavaly ugyanis még csak a 23-ik helyre rangsorolták. A listán további négy, a Székelyföldhöz köthető márka található: a Covalact a 16-ik, a Perla Harghitei (Hargita Gyöngye) a 18-ik, a Bibarcfalván palackozott Biborţeni a 28-ik, a kézdivásárhelyről indult Domo pedig a 42-ik helyen áll.

Az 50  nevet tartalmazó rangsorban egyetlen üzemanyag értékesítéssel foglalkozó cég szerepel, a Petrom (17.), a bankszektor három névvel van jelen (BRD – 24., BCR – 27., Transilvania Bank – 31.), a söripart pedig szintén három márka képviseli, az Ursus (45.), a Timişoreana (48.) és a Bergenbier (50.). A tavalyi eredményhez viszonyítva a legnagyobb arányú visszaesést a Romtelecom (33.) és a Dacia (35.) mondhatja  magáénak, mindkettő 16 helyet rontott. 2012-höz képest leginkább a Caroli felvágott márka erősödött, tavaly ugyanis még csak 37-ik volt, idén azonban már a 21-ik helyen áll.

Látványos fejlődéssel büszkélkedhet a Dedeman barkácsáruház is, amely tavaly még csak 50-ik volt, idén azonban már a 38-ik. A listán négy cég is több branddel képviselteti magát: Farmec (Gerovital, Farmec, Doina), Albalact (Zuzu, Albalact), European Drinks (Izvorul Minunilor, Frutti Fresh) és a Kandia Dulce (Kandia, Rom, Primola, Măgura, Laura). A rangsorban legnagyobb arányban az édességek vannak jelen, kereken 10 százalékot tesznek ki. A toplistára idén egyetlen új név sem került fel, csupán a helyezések változtak. Érdekes jelenség a szeszesitalok, bor- és sörmárkák látványos gyengülése, melyek összesen 36 pozíciót rontottak a ravalyi évhez képest. Az egyetlen kivétel a küküllőmenti Zsidve, amely 2012-höz hasonlóan idén is a 46-ik helyen tanyázik.   

 

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X