Közel 150 millió lejes kárt okoztak idén a fatolvajok


-A A+

Büntetőjogi kivizsgálás és a járművek lefoglalása – erre számíthatnak azok, akik kísérő dokumentumok nélkül szállítanak farakományt vagy törvénytelenül vágnak ki fákat – a szigorodó erdőgazdálkodási törvényről döntenek a kormány szerdai ülésén.

A Víz- és Erdőgazdálkodási Minisztérium adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában a fatolvajok összesen 147,6 millió lejes kárt okoztak. A területi erdészeti hivatalok összesen 2 430 bírságot szabtak ki, 8,1 millió lej értékben.

Lucia Varga tárcavezető szerint az új erdőgazdálkodási törvény az eddiginél jóval szigorúbb büntetéseket ír elő a falopások visszaszorítása érdekében. A jogtalan fakivágást vagy lopást a bűncselekmények közé sorolják, függetlenül az okozott kár értékétől.

Ha az új erdőgazdálkodási törvény életbe lép, a farakományokat nem a helyszínen, becslésen alapulva értékesítik, hanem erre a célra létrehozott lerakatokban, ahol pontosan lemérik, illetve szétválogatják a mennyiséget, így ugyanis pontosabban meg lehet állapítani a farakomány értékét.  

Jóval nagyobb büntetésekre kell számítaniuk a fatolvajoknak is. Ellenük az okozott kár értékétől függetlenül büntetőjogi kivizsgálás indul, az erdészeket pedig engedély kiváltásával próbálják felelőssé tenni a rájuk bízott erdők épségéért. Ezt az engedélyt a hatóságok kihágások esetén ideiglenesen felfüggeszthetik, vagy akár vissza is vonhatják. Tilos lesz a farakományok éjszakai szállítása is, ha a hatóságok valakit rajtakapnak, a farakomány mellett a szállításra használt  járművet is lefoglalják.

A tárcavezető szerint az új jogszabály az országon belüli értékesítést támogatja, a minisztérium vissza akarja szorítani a rönkexportot. A  hatóságok támogatni akarják a faanyagnak a lerakatokban történő feldolgozását, a bútorgyártó vagy más, a fát nagyobb mennyiségben feldolgozó vállalkozások pedig elsőbbséget élveznek a famennyiség megvásárlásakor.

Romániában a tavaly kivágott famennyiség elérte a 19 millió köbmétert. Ez az elmúlt 23 év rekordkitermelése, 2000-hez képest 33 százalékkal nőtt a kitermelés. A legtöbb fát Suceava és Neamt megyében vágják ki, innen származik a kitermelt famennyiség egynegyede. Romániában 6,7 millió hektár erdős terület van, ez az ország felületének a 26,3 százalékát jelenti. Ezzel az aránnyal az ország a 12. Európában.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X